A hibbant szélsőbalosok táviratban értesítették Lenint arról, hogy eltűnt a budikulcs

szerző
Szabó Sz. Csaba
publikálva
2017. okt. 20., 12:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A lobogó szakállú szélsőbalosok elhozták a szeretet forradalmát, csak éppen eltűnt a vécékulcs.

“Kedves kolléga! Hadat üzentem Svájcnak és Württembergnek, mert ezek a kutyák nem hajlandóak nekünk hatvan gőzmozdonyt kölcsönözni. Semmi kétségem afelől, hogy győzni fogunk. Továbbá megkérem a pápát, akivel rendkívül jó viszonyt ápolok, hogy adja áldását az ügyünkre.”

A fenti levélkét dr. Franz Lipp, a dicsőséges Bajor Tanácsköztársaság külügyminisztere, egyúttal minden idők egyik legragyogóbb és legalulértékeltebb politikai gondolkodója küldte el valamelyik munkatársának 1919-ben. Aztán szerencsére még írt mást is.

Hogy pontosan mi is volt ez a Bajor Tanácsköztársaság nevű idiótaság, az most annyira nem is érdekes, a részleteket a Wikipedián is meg lehet találni, szóval csak röviden: az első világháború utáni zűrzavarban

egy Kurt Eisner nevű szocialista politikus és lobogó szakállú forradalmár

kikiáltotta a Bajor Szabadállamot, az addig uralkodó Wittelsbach-ház tagjai pedig bérelt kocsikon voltak kénytelenek menekülni a városból, mert a királyi sofőröket is magával ragadta a forradalmi láz. Eisner nem sokáig élvezhette a hatalmat, mert pártja hamarosan elveszítette a választásokat, az agg politikus pedig már gyakorlatilag a lemondó beszédét fogalmazta magában, amikor a meglehetősen későn kapcsoló Anton Arco-Valley, egy eredetileg osztrák, később transznémetté váló arisztokrata lelőtte a nyílt utcán. Az ideológiai motiváció mellett egyéb oka is volt a gyilkosságra: a fiatal gróf az okkultizmust és antiszemitizmust egyaránt magasi fokon művelő Thule Társaság tagjai közé szeretett volna bekerülni, de korábban nem járt sikerrel, mert hasonlóan egyébként Eisnerhez ő is zsidó volt. Így aztán sajnos a merénylet után sem fogadták szívesen a zsidófaló német boszorkánymesterek.

Ezután rövid időre Johaness Hoffmann lett a miniszterelnök, majd némi csetepaté után a kávéházi anarchisták, részben a magyar mintát követő tanácsköztársaság hívei vették át az irányítást, már ha ezt egyáltalán irányításnak lehet nevezni, Kun Béláék ugyanis ehhez képest professzionális, jól szervezett politikai gépezetnek tűntek.

A vezetésbe vizionáriusok, hibbant értelmiségiek, esetleg csak sima hibbantak és félőrültek kerültek,

akik nem mindig voltak a helyzet magaslatán: hat teljes napig volt elnök például a nagyszerű expresszionista író, a 26 éves Ernst Toller, aki "A Szeretet Bajor Forradalmaként" hivatkozott az eseményekre. Az oktatásügyi miniszter a Shakespeare-fordító Gustav Landauer lett, aki Walt Withman munkásságára építette új programját, míg a pénzügyminiszter Silvio Gesell ekkor dolgozta ki legendás ingyenpénz-elméletét.

De a legnagyobb király egyértelműen a fentebb már említett dr. Franz Lipp volt. A jó doktorról nem tudunk sokat, például az sem egészen világos, hogy miből is szerzett doktorátust, ha egyáltalán. De annyi bizonyos, hogy korábban már többször is megjárta az elmegyógyintézetet, volt újságíró Stuttgartban, kém, hivatásos szabotőr és anarchista. Ernst Toller visszaemlékezései szerint nem feltétlenül kivételes diplomáciai érzéke, hanem elegáns, szürke szalonkabátja és jól ápolt, arisztokratikus szakálla miatt nevezték ki külügyminiszterré. Ugyanakkor meglepő, hogy más források szerint viszont gondozatlan és kontroll nélkül burjánzó szakállat viselt, de ebben a kérdésben sajnos nem tudunk igazságot tenni: az egyetlen használható képen, amit a Bajor Tanácsköztársaság első kormányáról találni, egyedül a fess hajléktalan benyomását keltő anarchista író, a halhatatlan bismarxizmus szóviccért felelős Erich Mühsam visel szakállként értelmezhető arcszőrzetet.

false

De még a századelejei szélsőbalos férfidivat izgalmainál is fontosabb, hogy a mentálisan egyre instabilabb és alighanem folyamatosan tökrészeg Lipp, akiről igazából senki nem tudta, hogy kicsoda, illetve hogy egyáltalán mit csinál, külügyminiszterségének rövid és kaotikus napjai alatt páratlan és egészen elhivatott levelezőnek bizonyult.

Munkásságának csúcspontja valószínűleg az volt, amikor

a legnagyobb káosz közepén egy fontos táviratban arról informálta Lenint, hogy nincs meg a vécé kulcsa,

mert a korábban Bambergbe távozott Johannes Hoffmann miniszterelnök figyelmetlenségből vagy direkt szemétkedésből magával vitte. Erre Lenin állítólag válaszolt is valamit (sajnos nem tudjuk, hogy mit), de még ennél is jobb, hogy a doktor - aki egyébként is megállás nélkül azzal dicsekedett, hogy személyesen ismeri a pápát - azonnal értesítette XV. Benedeket is a miniszteri mellékhelyiséget érintő halaszthatatlan problémákról.

Az üzenet úgy kezdődött, hogy „Kedves pápa elvtárs”, Lipp pedig még egy Kant-idézetet is mellékelt hozzá.

Aztán jöttek a még igazibb és még hülyébb kommunisták, majd a fehérterror, és gyorsan vége lett a bulinak. De hogy végül meglett-e a vécé kulcsa, azt sajnos nem tudjuk.

_____

Szabó Sz. Csaba kedvenc lemeze a Pink Flag, kedvenc regénye a Sylvie, tízszer látta Az elnök végveszélybent. Blogja, A léghajózás aranykora péntekenként jelentkezik a Narancson.

szerző
Szabó Sz. Csaba
publikálva
2017. okt. 20., 12:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 4 rworse
    rworse
    2017. október 21., szombat 15:35
    Ezt én nem hiszem, sose is fogom elhinni,
    Hogy Leninnek módja volt a kulcsot elvinni.
    Lenin sose járt a bajor budi tájékán,
    Nem is érzett ingert Münchenben az ágyékán.

    De ha nem Lenin volt, az se jelenti aztat,
    Hogy Benedek lett vón, ki kulcslopással basztat.
    Nem amiatt írt épp nekik a Lipp levelet,
    Mert azt gondolta vón, hogy a kulcs náluk lehet.

    Benedektől Lipp csodás látomást remélt,
    Hogy távmunkában meglelje, írt neki ezért.
    A másik szál egy hiba, a cím nem volt Lenin,
    Csak a titkárnő nem tudta, ki a nagy Levin.
  2. 3 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 21., szombat 13:10
    A Szmolnijban történt az eset,
    hol Lenin azért dolgozott,
    hogy az egész világnak jobb legyen.
    Egy éjjel valaki ajtaján kopogott.

    Táviratot hozott a postás,
    A KULCS MEEG MINDIG NINCS MEG
    HOVA SZARJUNK, ez állt benne,
    s felsóhajtott Lenin: „Oh, emberek!

    Én éjjel-nappal robotolok, szinte
    második otthonommá lett ez épület,
    de látom már, ha megfeszülök is,
    van oly' kérdés, mire nincs felelet.”

    „Lesz-e válasz”, kérdezte a postás,
    bajor akcentusban hagyva el a száját,
    s akkor ismerte fel csak Lenin
    a bajor tanács-beli harcostársát.

    Lipp volt az, szokás szerint tökrészeg,
    de régi harcos, s kipróbált elvtárs.
    Csoda-e, ha Vlagyimir Iljicset
    is meghatotta e ragaszkodás.

    „Egymillió pici krisztus!” – így kiáltott,
    s elővette zsebéből a kulcsot:
    „Itt van, cimbi, s most nyergelj, fordulj,
    folytassátok a Nagy Októberi Bajor Puccsot!”

  3. 2 rworse
    rworse
    2017. október 21., szombat 11:52
    A T(t)örténelem, tudjuk, furcsa elegy,
    pikareszk és burleszk abszurd kevercse,
    benne élve a filmünk gyorsan lemegy,
    visszanézve diaképek tekercse.

    Idiot- és egyéb nyalka izmusok,
    idio- és egyéb bús szinkráziák,
    elveszett levelek és budikulcsok,
    vad disztópiákra írt litániák.

    Mi lenne, ha minden válasz meglenne?
    Lenin vagy Benedek tudta, hol a kulcs?
    Történelmietlen szempont a "lenne",
    hisz a jövő se biztos, hát még a múlt.
  4. 1 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 21., szombat 08:34
    Nem tudtam a Bajor Tanácsköztársaság létezéséről, nagyon élveztem a blognak ezt a darabját is. Hála istennek, a történelem nemcsak háborúkban és cselszövésekben bővelkedik, hanem burleszkjelenetekben is.

Komment írásához vagy regisztrálj