• Sajó László: Öt és feles

    Amikor Jézus a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András - halászok lévén - épp hálót vetnek a vízbe. Megszólította őket: "Gyertek, kövessetek." Rögtön otthagyták hálóikat, és követték.

  • Várhegyi Éva: Ekotrip

    Várhegyi éva

  • Marinov Péter: A munka ára (A minimálbér tervezett emeléséről)

    A szerző közgazdász.

  • Bújj a gazba

    A hét elején a Legfelsőbb Bíróság kissé befűtött Torgyán Józsefnek. De mondhatnánk úgy is, hogy csontkezével a nagy machinátor, Antall József helyezett el időn túli kokit az államelnöki poszt várományosa fején.

  • A lúdtalpas hattyú

    nEgy nagy, boltozatos barlangban hárman beszélgetnek: Bardiou abbé, Cretenissimo fővadász és Frakk, a macskák réme. Sok más mellett megvitatják azt is: vajon mi lehet az oka annak, hogy vasár- és ünnepnapokon majdhogynem normálisnak tűnő közgazdászok bizonyos munkanapokon XVI.

  • Politikai hírek

    Belgrád: százezres tüntetés

  • Kulturális hírek

    A Mosoly albumaAz 1930-as évek közepétől működik Budapesten a Mosoly Albuma elnevezésű fotóműterem. Több mint hat, itt átmosolygott évtized gyermekportréiból válogatott kiállítás nyílt pénteken Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban.

  • Cyber hírek

    Titkosszolgálati jelentés a netenFegyelmit kapott a lengyel Államvédelmi Hivatal (UOP) egyik munkatársa, aki figyelmetlenségből a weben is hozzáférhetővé tette az ország biztonsági kockázatait taglaló titkos jelentést.

  • Önkormányzatok az ÁPV Rt.-vel szemben: Ha megdobnak csővel

    A múlt héten, amikor a Tocsik-per másodfokú tárgyalásán a furmányos bírói indoklásból az derült ki, hogy a belterületi ingatlanvagyonuk után a kormánytól kártérítést követelő önkormányzatok sem éppen ártatlanok az ügyvédnő nevével fémjelzett botrányban, hogy tehát az önkormányzatok is csaltak volna (a gazok!

  • A Tocsik-per: Vissza az egész

    Az lett, amit mi is a legvalószínűbbnek tartottunk: a Legfelsőbb Bíróság az előző lapzártánk után hozott döntésében új eljárásra kötelezte az ügyet első fokon tárgyaló Fővárosi Bíróságot. Az új váddal induló új eljárás során, úgy tűnik, az igazságszolgáltatás most már biztosra megy.

  • Árvízvédelem: A tenger ára

    A múlt héten naponta nőtt az árvíz elleni védekezés költsége, a kezdeti napi kétszázmillió forintról négyszázötvenmillióra. Hogy mire megy el a lóvé, kocsmai szinten folytonos beszédtéma az érintett településeken.

  • Időközi palamenti választások:A helyzet, ami van

    Forrás: Parlamenti információs rendszer (www.mkogy.hu)

  • Agrárhelyzet: A volna és a van

    A fehérgyarmati időközi választások két fordulója között Szanyi Tibor szocialista képviselő feljelentette Torgyán Józsefet, többek között hivatali hatalommal való visszaélés és a közpénzek hűtlen kezelése vádjával.

  • Film: Tarantino után, szabadon (Alkonyattól pirkadatig 2. - Texasi vérdíj)

    Igen, itt van a második rész, amit pofátlanul második részként forgalmaznak, ráadásul moziban, pedig erről a filmről a jobb videotékákban még beszélni is illetlenség lenne. Merthogy az Alkonyattól pirkadatig 2. egyértelműen B szériás horror, és készítői kísérletet sem tettek arra, hogy ennél mívesebb alkotást hozzanak létre, illetve valahol mégiscsak próbálkoztak vele, de bárcsak ne tették volna.

  • Csendes földrengés (Húszéves az Einstürzende Neubauten)

    2000. április 1-jén a berlini Columbia-Hallében ünnepelte huszadik születésnapját az Einstürzende Neubauten. A háromórás koncerten barátok a világ minden tájáról és persze a leghűségesebb fizető rajongók: egy nemzedék mégiscsak a Neubautennel fedezte fel a világot.

  • Hogyan csinálják a franciák? (Francia filmnapok)

    Ki tudja, jó ötlet-e pár nap alatt letudni az elkövetkezendő év francia filmtermését. Merthogy erről van szó, forgalmazó áll már majdnem mind a nyolc film mögött, és ha még emlékszünk, tavaly se volt ez nagyon másképp.

  • Minden (Nem mondom meg, hány mondat Esterházy Péternek)

    "Mulatságosnak találta, nevetségesnek és rettenetesnek, felháborítónak és szomorúnak, tragikusnak és gyalázatosnak s da capo mulatságosnak, hogy épp április negyedikére tisztogatja a ház elejét: hogy ne érje szó azt.

  • Andrzej Wajda Oscar-díjas: "Se megalázni, se rehabilitálni"

    Kérdhetném, némi rosszmájúsággal persze, ami az efféle hírességekkel szemben illetlenség, de annyi baj legyen: voltaképp ki is ez az Andrzej Wajda? Akit most Steven Spielberggel az élen hetven vezető amerikai filmes javasolt életmű-Oscarra, s akit a Los Angeles-i Filmakadémia elnöke, Robert Rehme "korunk egyik legtiszteletreméltóbb filmeseként" méltatott, hisz "a közönséget az egész világon a történelem, a demokrácia és a szabadság művészi szemléletével ajándékozta meg", ám aki hosszú időn át a letűnt rezsim dédelgetett gyermeke volt, aki annak idején nem röstellt úgy nyilatkozni a Hamu és gyémántról, hogy "se megalázni, se rehabilitálni" nem akarta azokat, akik "a felszabadulást követő idők zűrzavarában jóhiszeműen a rossz oldalra álltak", ám még kevésbé kívánta "kétségbe vonni azok igazát, akik azonnal megtalálták a helyes utat", sőt később, évtizedek múltán is, amikor már jószerivel az egész lengyel szellemi élet a föld alá kényszerült, ő még hosszú ideig megpróbált "semleges" maradni a hatalom és az ellenzék kötélhúzásában.

  • Könyvárverés: Papírkalapács

    Miközben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra készülődők szeme előtt holnapi és holnaputáni kiadványok és üzletek lebegnek, a tegnap és tegnapelőtt papírra vetett betűk piacát soha nem látott konjunktúra élteti.

  • Magyar gyeplabda: Rosco és fivérei

    A Magyar Gyeplabdbajnokság helyszíne az Építők relatíve vadonatúj, nedves alapú műfüves pályája, amiről még bőven lesz szó ebben az értekezésben, mint ahogy arról is, mennyit nőttek az emberek száz év alatt. Ne vágjunk azonban a dolgok elé, tekintsünk bele inkább az Építők II.

  • Elektronikus lánclevelek: Brian élete

    Az e-mailben terjedő lánclevelek minden bizonnyal külön fejezetet kapnak majd az internetes folklórral foglalkozó szakkönyvek hasábjain: az emberi hiszékenységgel szemben a vírusirtó programok is tehetetlenek. A csajom például érzéketlen bunkónak tart, mert ahelyett, hogy az összes ismerősömnek továbbküldtem volna egy költséges szívműtétre váró argentin kisfiú könnyfacsaró segélykiáltását, rögtönzött, de régen érlelődő kiselőadást tartottam neki az ilyen és hasonló e-maileket tonnaszám köröztető humán értelmiségi elit szellemi színvonaláról.

  • Nagyvárosi természetbúvár: Egér

    veszélyeztetett faj fennmaradásához felbecsülhetetlen

  • Veteránbörze Pilisvörösváron: Elfújta a klarinét

    Tökéletes áprilisi vasárnap: azúrkék égbolt feszül a Bécsi út felett, szikrázik a napfény az óbudai temető sírkövein, és jönnek az autós, motoros galerik. Nyitott Csajkák, lefüggönyzött Pobedák, fecskefarkú Mercedesek, Moszkvicsok, Skodák, Trabantok, Aston Martinok.