• MaNcs 12. évf. 6. sz. (2000. 02. 10.)

    A szabadság íze (Orbán Ottó költő)

    Harca a betegséggel régi, szomorú tudásunk; de nyár eleje óta jó hírek érkeznek felőle. Úgy él, ahogy élnie illik. Ha csöngetnek, ajtót nyit, kanállal eszi a levest, színházba jár, és verseket ír. Ehhez néhány, távolról sem kockázatmentes műtétre volt szükség, melyek során úgymond az agyát is megfúrták. Az alapbetegsége nem szűnt ugyan meg, de mai léte mindenképpen megnyugtató, ahhoz a majd húsz éven át...

    2000 / 6
  • Hammer Ferenc: Paszták népe (Halál és irodalom)

    Tegnap reggel kinyitottam az újságot, belenéztem, és rögtön azt képzeltem, én vagyok a Bodor Ádám. No, ha már így esett, gondoltam, szerkesztek egy takaros kis tájleírást, hogy mondjuk például a Medvegyica felső folyása (amit a helybeliek több néven is illetnek, úgy mint: Nyolcas, Le, Radó) azért nevezetes vidéke a tartománynak (már amennyiben a tartomány közéletének sajátos jellege megengedheti egyáltalán a nevezetes jelző alkalmazását), mivel az ittenieknek az árvíz volt az egyetlen bevételi forrásuk, és lényegében az egyetlen, ami el tudott tőlük venni valamit.

  • Podmaniczky Szilárd: Déli verő (Mozgó mészárszék)

    Most akkor föl fogom emelni a hangom, jó magasra, hogy minden mondat nyekeregjen meg sivítson, hogy olyan ércesen szóljon, mint egy pengő cimbalom, rikácsolni fogok, károgni, olyan éles hangon, hogy az túl legyen a fájdalomhatáron, hogy ha bárki megsüketül tőle, perceken belül képes legyen újra hallani az orrszőrzetével vagy a fogtömésével, vagy a nyirokrendszerével, vagy a beleivel, vagy a körömágyával.

  • Kovács éva: Kisállami nyomorúságaink

    Mit ugrál egy portugál? - pukkadozott az osztrák politikai elit és a közvélemény, amikor napvilágot látott az Európai Unió többi tagállamának Ausztria elszigetelésével fenyegetőző nyilatkozata, melyhez az Egyesült Államok is csatlakozott.

  • Örök visszatérés

    "Az, amit >>konzervatív jobboldalkéntA korszerű jobboldalt (jelentsen a jobboldal hangsor a mai magyar politikában bármit is) célozza az a formálódó összefogás is, amit az MDF Békejobb 2000 munkacím alatt hozna tető alá.

  • Megáll az idő

    Horn Gyulát megint elhajtották, mint valami nem kívánt magzatot.

  • Politikai hírek

    Olajügyek: újabb gyanúsítottak

  • Cyber hírek

    Megáll az időAz a két-háromszáz ember, az Ír Köztársasági Hadsereg, az IRA keményvonalasai, akik miatt összedőlni látszik most az egész bonyolult építmény, amit Nagypénteki Egyezmény néven tartunk számon, kívül élnek az időn.

  • Kulturális hírek

    Filmszemle alattLapzártánk sajnos megelőzte a 31. Magyar Filmszemle zárását, így az eredményekről csak jövő héten számolhatunk be (amit láttunk, arról a 11-13.

  • 31. Magyar Filmszemle: Dugnak, mintha könyvből olvasnák

    Mindenhol jó, de a legjobb sehol - foglalhatjuk össze az idei összeborulás megrendezéséből és körülményeiből lapzártakor (mely, mint annyi mással, a szemlezártával sem esik egybe) leszűrhető tanulságot a klasszikus nehezen felejthető szavaival.

  • Ciánszennyeződés a Szamoson és a Tiszán: A halál vize

    Ez nem Csernobil, nyilatkozta lapunknak Szőke Sándor, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Főfelügyelőség igazgatója. És valóban, nem atombomba robbant fel Nagybánya (Baia Mare, ma: Románia) mellett, hanem csupán több mint százezer köbméternyi cianidtartalmú szennyvíz került be a Szamosba egy gátszakadás következtében.

  • Az Aradi-ügy: Barbárok

    Aradi Csabának, a Hortobágyi Nemzeti Park volt igazgatójának minden lehetősége meglesz arra, hogy bizonyítsa, mekkora a tekintélye a nemzetközi természetvédelemben. Pepó Pál környezetvédelmi miniszter mondta ezt, miután féléves hiábavaló próbálkozás után gondolt egyet, és államtitkára útján egyszerűen visszavonta Aradi vezetői megbízatását, majd egy nem létező programiroda irányítását bízta rá.

  • A rádiófrekvenciák elosztása előtt: Drágán add az étered!

    Az utolsó rádiófrekvenciákat osztja ki két héten belül az Országos Rádió és Televízió Testület, majd február 28-án megszűnik mandátuma. Így például a helyi rádiók hálózatba kapcsolásának problémájával várhatóan már egy új összetételű ORTT-nek kell bíbelődnie.

  • Anomáliák, visszásságok a gyöngyösi Fideszben: Hasadó anyag

    Majd két éven át nézte tétlenül a Fidesz a gyöngyösi alapszervezetében zajló vitákat, míg végül a párt országos választmánya (ov) 1999. december 20-án feloszlatta a csoportot. A városban ´98 óta két Fidesz-csoport működik.

  • Magyar kormánybefolyás Erdélyben: Csak nekik fontos

    Hogy mit akar a Fidesz az RMDSZ-től és az RMDSZ-szel, az egyértelmű, mégis nehéz elsorolni. Legfőképp azért, mert taktikái alkalmanként jócskán módosítanak a cinikus stratégián. Talán a legszebb példa erre az a magatartás, mely vezető politikusaink január 15-i marosvásárhelyi szereplését jellemezte.

  • Kollektív eufória

    A vágy pillanatai

    Osztrák filmhét az örökmozgóban

    Tavaly már tudósítottunk egy osztrák filmhétről, amely igyekezett a szomszédos ország kortárs filmes társadalmáról teljes képet adni, s amelynek központi figurája és régiesen szólva fenegyereke a neorealista, szikár Michael Haneke volt.

  • Hit és kitartás (Vadász György, Basa Péter, Fernezelyi Gergely építészek)

    A hannoveri világkiállítás pavilonjára kiírt tervpályázatot 1998 októberében bírálták el. A győztes tervet Vadász György, Basa Péter és Fernezelyi Gergely készítette, statikusa Kiss Ervin volt. Az épület szinte már készen áll.

  • Szabadítsuk ki Vilit? (Vajdai Vilmos színész, zenész)

    A Csirkefej óta meghatározó figura a Katona József Színház társulatában, karakterszínész. Nyolc éve vezeti az egykor kísérleti TÁP Színház társulatát, zenél a Korai Öröm zenekarban, legújabb műve pedig a Kamarás Ivánnal készített Bombajó című lemez hangszerelése.

  • Fim: Szín nem számít (Spike Lee: Egy sorozatgyilkos nyara)

    Spike Lee nálunk ´91-92-ben kezdődött, amikor a Duna Film tudatos közönségépítésnek tűnő forgalmazói módszerrel hirtelen behozta három (bár nem az első három) munkáját: noha közülük sistergő feszültségével a Do the Right Thing (´89, filmcím magyarul: Szemet szemért) tisztán kiemelkedett, a Mo´ Better Blues (´90, jó sorsa megóvta magyar címtől, ha nem tévedek) és a Jungle Fever (´91, nehéz lett volna nem Dzsungelláznak fordítani) is azt mutatta, hogy nagyon tud filmet csinálni.

  • Lemez: "Sikolts, baby!" (Screamin´ Jay Hawkins: Live)

    H egy gótikus vagy metálegyüttes kellékei festenének így, az nagyon kínos lenne: halálra röhögném magam. Füstölgő zongorát meg nyekergő koporsókat, kígyótekergést meg bagózó koponyát egyetlen halandó engedhet meg magának, sőt tőle el van várva: Screamin´ Jay Hawkins.

  • Lemez: De azt nagyon (U-Lef: Halalim)

    Az kapott nyomatékot, ami a múlt évben El Houssaine Kili, a Gnawa Diffusion és az Orchestre Nacional de Barbés sikerével tűnt fel: a tradicionális marokkói ritmusok szíves-örömest enyelegnek az ezredvég elektronikus tánczenéivel.

  • Illedelmesen lehunytam (Boris Kovac és a Ritual Nova zenekar)

    "Mit lehet mondani egy koncert végén? Mit lehet mondani a világ végén? Táncoljunk. Tango Apocalypso." Ezekkel a szavakkal zárta február 4-én Boris Kovac a Ritual Nova trafóbéli fellépését. Én pedig most ezzel kezdtem.

  • Csúcsrajáratás (Egy keleti odafönti kilátásai)

    A Küküllő utcában aznap is úgy indult az élet, mint minden szombaton. A férfiak pihentek, boltba indultak a háziasszonyok. Amikor megjöttek, jó nehéz cekkerrel, a férfinép kelt útra, kézben a Népsporttal, egy megérdemelt vilmoskörtét elfogyasztani.

  • Szerzői jogok a telefonközpontban: Kicsengetés

    Ismét léptek egyet a szerzői jogok hivatásos védői: a taxiscégek, konditermek, áruházak, árvaházak és a vízi drogdiszkók már eddig sem úszták meg ingyen, de az év elejétől már a zenélő telefonközpontok fenntartóinak is jogdíjat kell fizetniük.

  • Táncosvizsga: Gyertya, fény, keringő

    Másfél éve lépett életbe az a törvény, amely szerint működési engedély kell mindenkinek, aki színpadi szerepet vállal az éjszakában. Azóta zsűri előtt vizsgáznak a DJ-k, a bűvészek, a fakírok vagy éppen a sztriptíztáncosnők.

  • Férfizoknik: Félúton

    Aki volt kollégista, honvéd, rab, lakott rendőr- vagy tűzoltólaktanyában, jól tudja, mit tud egy zokni, mielőtt végleg megáll. A témában klasszikusnak tekinthető az a pillanat is, amikor a család féltve őrzött legkisebb lánygyermeke bemutatja új barátját, de a cipő levétele után nincs szükség több magyarázatra.

  • Action Man kalandjai: Kurázsi baba

    Ha a kedves szülők azon magyarok közé tartoznak, akiknél a csőből a Cartoon Network jön, észrevehették, egyes napokon, két idegesítő visítás közé úgy húszpercenként berobban egy rezesbanda, és heroikusan megcsillan egy fuvócső vagy egy bumeráng.