A Jobbik osztódással szaporodik vagy fotoszintézissel: egyre többen vannak

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 12., 14:06
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egy Dúró helyére másfelen lépnek rögtön az utódok.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője volt ma reggel az M1 vendége, és azt a meglepő kijelentést tette, hogy“nem igaz, hogy kilépési hullám sújtaná a pártot”. Az MTI tudósítása szerint a szóvivő természetes folyamatnak nevezte, hogy a tisztújítás után nem mindenki veszi tudomásul a többség döntését, és inkább elhagyja a pártot.

Szerencsére vannak belépések is: a tisztújítás után másfélszer annyian léptek be a Jobbikba, mint ahányan elhagyták azt – fűzte hozzá. 
Jakab szerint a Jobbik nemhogy nem szakad,

de még lemorzsolódás sincs.

"Továbbra is azt mondjuk, hogy a Jobbiknak a nemzet egészét kell képviselnie: azt is, aki jobboldali, azt is, aki baloldali" - hangsúlyozta a szóvivő.

Csak emlékeztetőül: a múlt héten Duró Dóra és férje, Novák Előd, Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke, Fazekas Gabriella egykori terézvárosi polgármester-jelölt, Dobi Zsolt, a párt Csongrád megyei sajtófőnöke, valamint Ferenczi Gábor devecseri polgármester is kilépett a pártból.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 12., 14:06
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    rworse
    2018. június 12., kedd 16:16
    Nyolc éven át feleennyiszer hívtak meg Jobbik-politikust a "köz"médiába, mint most egy hét alatt a szakadékonyságról kérdezni.
  2. 1
    Világos
    2018. június 12., kedd 15:51
    Igy szokott kezdődni a bukás amikor a kozmetikázás beindul.

Komment írásához vagy regisztrálj

  • Belpol

    Rádi Péter lett Patyi András utódja az NVB élén

    Érvényesült a papírforma.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 14., 17:15
    Kommentek
    1
    Rádi Péter lett Patyi András utódja az NVB élén
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    A kormány programvezetője: Nagy Imre szobrának mennie kell

    Az még bizonytalan, hogy hová, de a Vértanúk teréről bizonyosan elköltöztetik Nagy Imre emlékművét. Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta: már eldőlt, hogy a szobrot biztosan elköltöztetik.

    Szerző
    Sz. A. A.
    Posztolva
    2018. aug. 14., 16:50
    Kommentek
    2
    A kormány programvezetője: Nagy Imre szobrának mennie kell
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    A Jobbik nem indít saját jelöltet a XV. kerületben

    Szeptember 30-án lesz időközi polgármester-választás a kerületben.

    Szerző
    MTI
    Posztolva
    2018. aug. 14., 15:35
    Kommentek
    0
    A Jobbik nem indít saját jelöltet a XV. kerületben
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Gender-végzettséggel is akad munka

    Csattanós választ adott a CEU.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 14., 14:31
    Kommentek
    2
    Gender-végzettséggel is akad munka
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Belvárosi Trianon-emlékmű az évfordulóra

    A trianoni szerződés 100. évfordulójára elkészülhet az emlékműve az Alkotmány utcában.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 14., 13:40
    Kommentek
    0
    Belvárosi Trianon-emlékmű az évfordulóra
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Megépülhet a MOL-torony

    Még a szabályozás előtt döntöttek róla.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 14., 12:25
    Kommentek
    1
    Megépülhet a MOL-torony
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Az NKE is Koltay Andrást akarja rektornak

    Koltay András lehet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új rektora, miután a szenátus és a fenntartói testület is támogatta rektori pályázatát.

    Szerző
    Narancs.hu/MTI
    Posztolva
    2018. aug. 14., 11:42
    Kommentek
    2
    Az NKE is Koltay Andrást akarja rektornak
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Matolcsy és a számmisztika

    Újrafestették az MNB parkolóit: kivették a 8-as és a 13-as számot.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 14., 09:55
    Kommentek
    1
    Matolcsy és a számmisztika
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Az ELTE oktatója elkeserítőnek tartja egyeteme tegnapi reakcióját

    Gregor Anikó nem ért egyet a kihátrálással.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 11., 18:00
    Kommentek
    1
    Az ELTE oktatója elkeserítőnek tartja egyeteme tegnapi reakcióját
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Akkora a tanárhiány az országban, hogy ismét a Jófogáson keresnek pedagógust az iskolák

    Van olyan intézmény, ahová bármilyen szakos tanárt felvennének.

    Szerző
    Gera Márton
    Posztolva
    2018. aug. 11., 17:05
    Kommentek
    1
    Akkora a tanárhiány az országban, hogy ismét a Jófogáson keresnek pedagógust az iskolák
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Meghalt Kerényi Imre

    A miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár 74 éves volt.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 11., 13:30
    Kommentek
    3
    Meghalt Kerényi Imre
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Küzdelem az otthonápolási díj emeléséért

    Leárazott életek

    Mire elég 52 ezer forint, ha valaki súlyosan fogyatékos gyerekét ápolja otthon napi 24 órában?

    Szerző
    Fülöp Zsófia
    Posztolva
    2018/30. (07. 26.)
    Kommentek
    0
    Leárazott életek
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Behódolt az ELTE

    Gyorsan megadta magát az ELTE.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 10., 20:50
    Kommentek
    6
    Behódolt az ELTE
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Állami százmilliók Orbán polgári köre alapítványának

    320 millió forintot kért és kapott Orbán polgári körének alapítványa az állami légi irányító vállalattól „a közgondolkozás javítására”.

    Szerző
    Zsidai Péter
    Posztolva
    2018. aug. 10., 18:37
    Kommentek
    7
    Állami százmilliók Orbán polgári köre alapítványának
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    222 milliós tűzijáték, csodaországos aláfestéssel

    A tavalyi cég szervezi az idei tűzijátékot is.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 10., 16:50
    Kommentek
    3
    222 milliós tűzijáték, csodaországos aláfestéssel
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Ingyenreklám a 2rule-nak

    Mészáros Lőrinc egy fillért sem fizet az állami médiának az új sportmárka reklámozásáért.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 10., 14:45
    Kommentek
    7
    Ingyenreklám a 2rule-nak
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma