Magyarországon az állam hirdet legtöbbet a sajtóban: pofára osztják a pénzt

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 12., 12:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Gyakran a legkisebb példányszámú lapokhoz kerül a legtöbb állami hirdetés.

A G7 cikke járt utána, hogy mennyire irracionálisan szórja el az állam a hirdetési pénzeit. Míg a piaci logika szerint úgy érdemes hirdetni, hogy az minél több emberhez eljusson, ennek a modellnek épp az ellenkezőjére derült fény az állami hirdetések feladásánál.

A G7 a 2017-es éves beszámolókat és a tavalyi állami reklámköltéseket vetette össze, amelyből jól láthatóan kirajzolódik, hogy mind a hetilapok, mind a napilapok szintjén csak az a fontos, hogy kormányközeli lapoknál költse el az állam a milliárdokat. A kritikus lapok mindeközben egyre elzártabbak az állami és a piaci hirdetőktől is.

A legkiugróbb tény az, hogy a hetilapokban elhelyezett állami reklámokra szánt összeg 91 százaléka, 780 millió forint ment a legkisebb példányszámú újsághoz, azaz a Figyelőhöz. A cikk számításai szerint ez 11-szerese az egy évvel korábbi állami hirdetésekből befolyó összegnek, amikor még nem Schmidt Mária volt a tulajdonos...

Az aránytalanság a napilapoknál épp így megfigyelhető. A számok egyértelműen azt mutatják, hogy "a hirdetések nem hagyományos reklámcélokat szolgálnak, sokkal inkább az adott lap (állami) támogatásaként értelmezhetőek".

g7.24.hu
szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 12., 12:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

  • Belpol

    Ingyen Kresz-tanfolyam, drága jogosítvány

    A nyelvvizsga után a KRESZ-tanfolyam és vizsga árát is visszakaphatják a 20 év alattiak.

    Szerző
    narancs. hu
    Posztolva
    2018. jun. 22., 20:06
    Kommentek
    0
    Ingyen Kresz-tanfolyam, drága jogosítvány
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Egymillióan vándoroltak ki eddig

    Az OECD friss adatai szerint közel egymillió magyar vándorolt ki az elmúlt években. Arról nincs adat, hányan térhettek vissza.

    Szerző
    narancs. hu
    Posztolva
    2018. jun. 22., 17:40
    Kommentek
    0
    Egymillióan vándoroltak ki eddig
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Visszavonatnák a Stop Sorost

    A Velencei Bizottság szerint hatályon kívül kell helyezni a Stop Sorost.

    Szerző
    narancs. hu
    Posztolva
    2018. jun. 22., 17:06
    Kommentek
    0
    Visszavonatnák a Stop Sorost
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    MTA: jövő kedden folytatják

    Kedden folytatódnak a tárgyalások az Akadémia és az innovációs minisztérium között.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. jun. 22., 16:06
    Kommentek
    0
    MTA: jövő kedden folytatják
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Ugyanaz az orosz metrókocsi két helyen

    Egy Budapestre szállított metrókocsi álldogál Moszkvában. Reinkarnáció lehet.

    Szerző
    Sz. A.
    Posztolva
    2018. jun. 22., 15:29
    Kommentek
    1
    Ugyanaz az orosz metrókocsi két helyen
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Családba fektetne a kormány

    Jövőre 2000 milliárd forintnál is több jut a családok támogatására.

    Szerző
    MTI
    Posztolva
    2018. jun. 22., 14:21
    Kommentek
    4
    Családba fektetne a kormány
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    A sofőrökkel fizettetné meg a kártérítést a BKV

    A sofőrökön próbálja behajtani a BKV az utasoknak fizetett baleseti kártérítést.

    Szerző
    narancs hu.
    Posztolva
    2018. jun. 22., 14:06
    Kommentek
    1
    A sofőrökkel fizettetné meg a kártérítést a BKV
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Toroczkai szerint nemzetárulók ülnek a Jobbikban

    Persze, hogy a köztévén reklámozta új mozgalmát.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. jun. 22., 10:06
    Kommentek
    2
    Toroczkai szerint nemzetárulók ülnek a Jobbikban
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma