Állítólag már megszületett a döntés: jövőre hozzácsapnak még két hetet a tanévhez

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 12., 11:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Cáfol a minisztérium.

A Népszava jelentette meg a hírt, miszerint egy „kormányközeli forrásuktól” úgy tudják, már jövőre meghosszabbodhat a tanév két héttel.

A plusz időszakban nem magolni kellene persze, hanem két hét tábor vagy táborszerű foglalkozás lenne előírva. A Népszava szerint az ötletről már kormánydöntés is született, csak a bejelentéssel várnának a mostani tanévzárásig. A lap forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy a döntést szakmai egyeztetés nem előzte meg. Persze ez nem tanítás, hanem tábor, szóval az már csak „technikai dolog”, hogy az egész ötletre a táboroztatás támogatásaként vagy a tanév meghosszabbításaként kell nyilván tekintenünk.

Mindenesetre az iskolák még mindig nem kapták meg az ilyenkorra már általában hivatalos és nyilvános következő évi tanrendet, így akár tényleg előfordulhat, hogy jövőre a a diákok és a tanárok kénytelenek lesznek két héttel tovább nézni egymást.

Frissítve:

Az Emmi hivatalos sajtóközleményében jelezte, hogy a tanév rendje változatlan marad.

„A Népszava ma megjelent, Újra napirenden a tanév meghosszabbítása című cikkében leírtak nem igazak.

A tanév rendje változatlan, a tárca nem tervez változtatást a tanév hosszát illetően. A 2018/2019-es tanév rendje várhatóan a napokban megjelenik a Magyar Közlönyben. Ennek megfelelően a kormányzati támogatással működő nyári táboroztatási programok nem lehetnek kötelezőek, az ingyenes részvétel egy lehetőség a gyermekek és a családjuk részére. Az érintett pedagógusok juttatásban részesülnek, a részvétel számukra sem kötelező” – írják.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 12., 11:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

  • Belpol

    Ingyen Kresz-tanfolyam, drága jogosítvány

    A nyelvvizsga után a KRESZ-tanfolyam és vizsga árát is visszakaphatják a 20 év alattiak.

    Szerző
    narancs. hu
    Posztolva
    2018. jun. 22., 20:06
    Kommentek
    0
    Ingyen Kresz-tanfolyam, drága jogosítvány
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Egymillióan vándoroltak ki eddig

    Az OECD friss adatai szerint közel egymillió magyar vándorolt ki az elmúlt években. Arról nincs adat, hányan térhettek vissza.

    Szerző
    narancs. hu
    Posztolva
    2018. jun. 22., 17:40
    Kommentek
    0
    Egymillióan vándoroltak ki eddig
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Visszavonatnák a Stop Sorost

    A Velencei Bizottság szerint hatályon kívül kell helyezni a Stop Sorost.

    Szerző
    narancs. hu
    Posztolva
    2018. jun. 22., 17:06
    Kommentek
    0
    Visszavonatnák a Stop Sorost
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    MTA: jövő kedden folytatják

    Kedden folytatódnak a tárgyalások az Akadémia és az innovációs minisztérium között.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. jun. 22., 16:06
    Kommentek
    0
    MTA: jövő kedden folytatják
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Ugyanaz az orosz metrókocsi két helyen

    Egy Budapestre szállított metrókocsi álldogál Moszkvában. Reinkarnáció lehet.

    Szerző
    Sz. A.
    Posztolva
    2018. jun. 22., 15:29
    Kommentek
    1
    Ugyanaz az orosz metrókocsi két helyen
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Családba fektetne a kormány

    Jövőre 2000 milliárd forintnál is több jut a családok támogatására.

    Szerző
    MTI
    Posztolva
    2018. jun. 22., 14:21
    Kommentek
    4
    Családba fektetne a kormány
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    A sofőrökkel fizettetné meg a kártérítést a BKV

    A sofőrökön próbálja behajtani a BKV az utasoknak fizetett baleseti kártérítést.

    Szerző
    narancs hu.
    Posztolva
    2018. jun. 22., 14:06
    Kommentek
    1
    A sofőrökkel fizettetné meg a kártérítést a BKV
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Toroczkai szerint nemzetárulók ülnek a Jobbikban

    Persze, hogy a köztévén reklámozta új mozgalmát.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. jun. 22., 10:06
    Kommentek
    2
    Toroczkai szerint nemzetárulók ülnek a Jobbikban
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma