Most már biztos: Berlinbe költözik Soros alapítványa

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 15., 08:17
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Már áprilisban felmerült, hogy elköltöznek Budapestről a Nyílt Társadalom Alapítványok, de akkor még bíztak abban, hogy maradhatnak.

Hétfőn Orbán Viktor Varsóban arról beszélt, hogy amint megalakul az új kormány, első dolguk lesz benyújtani a parlamentnek a Stop Soros törvénycsomagot és az alkotmánymódosítás tervezetét. A törvény jelentősen szűkítené a civilek mozgásterét, és a kormány soha nem tapasztalt kontrollt gyakorolhatna működésük felett.

Kedd reggel kiderült, Soros György Nyílt Társasdalom Alapítványai (OSF) ezt már nem várják meg.

„Az egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezet miatt a Nyílt Társadalom Alapítványok áthelyezik nemzetközi tevékenységüket és a munkatársakat átköltöztetik a német fővárosba, Berlinbe“ – áll közleményükben. Hozzáteszik: hasonlóan  más nemzetközi szervezetekhez, a Nyílt Társadalom Alapítványok továbbra is támogatni fogják a civil szervezeteket Magyarországon az olyan fontos területeken, mint az emberi jogok, a művészet és a kultúra, a sajtószabadság és az átláthatóság, valamint az oktatás és egészségügyi ellátás biztosítása minden magyar állampolgár számára.

A közlemény szerint Patrick Gaspard, a Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke kijelentette:„a magyar kormány a munkánkat becsmérli és hamis színben tünteti fel, korlátozza a civil társadalmat politikai előnyszerzés céljából, olyan taktikát alkalmazva, amelyre még nem volt példa az Európai Unió történetében.” Szerinte "az úgynevezett Stop Soros jogszabálycsomag a legújabb ilyen próbálkozás. Nem tudjuk tovább garantálni a munkánk és a munkatársaink biztonságát Magyarországon, és nem tudunk védelmet nyújtani az önkényes kormányzati beavatkozással szemben.”

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 15., 08:17
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    rworse
    2018. május 15., kedd 19:00
    Éppen akkor hátrálnak meg, amikor a leginkább szükség lenne rájuk.
  2. 1
    Kovacs
    2018. május 15., kedd 11:05
    "Világossá tette a Néppárt Orbán számára, vagy betartja a szabályokat, vagy mennie kell a Fidesznek"
    Ez a Néppárt valahogy összekevert valamit. Nem kértek "tolmácsot"? (A náci néppárt neve Fidesz és nem Soros. Hehe!) Vagy a Néppárt tegye ki azt az őt megillető jelzőt (ha ilyen eredménnyel járó tárgyalásokat folytat) és akkor a Fidesz betartotta a "náci szabályokat".

Komment írásához vagy regisztrálj

  • Belpol

    Az ELTE oktatója elkeserítőnek tartja egyeteme tegnapi reakcióját

    Gregor Anikó nem ért egyet a kihátrálással.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 11., 18:00
    Kommentek
    1
    Az ELTE oktatója elkeserítőnek tartja egyeteme tegnapi reakcióját
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Akkora a tanárhiány az országban, hogy ismét a Jófogáson keresnek pedagógust az iskolák

    Van olyan intézmény, ahová bármilyen szakos tanárt felvennének.

    Szerző
    Gera Márton
    Posztolva
    2018. aug. 11., 17:05
    Kommentek
    1
    Akkora a tanárhiány az országban, hogy ismét a Jófogáson keresnek pedagógust az iskolák
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Meghalt Kerényi Imre

    A miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár 74 éves volt.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 11., 13:30
    Kommentek
    3
    Meghalt Kerényi Imre
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Küzdelem az otthonápolási díj emeléséért

    Leárazott életek

    Mire elég 52 ezer forint, ha valaki súlyosan fogyatékos gyerekét ápolja otthon napi 24 órában?

    Szerző
    Fülöp Zsófia
    Posztolva
    2018/30. (07. 26.)
    Kommentek
    0
    Leárazott életek
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Behódolt az ELTE

    Gyorsan megadta magát az ELTE.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 10., 20:50
    Kommentek
    6
    Behódolt az ELTE
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Állami százmilliók Orbán polgári köre alapítványának

    320 millió forintot kért és kapott Orbán polgári körének alapítványa az állami légi irányító vállalattól „a közgondolkozás javítására”.

    Szerző
    Zsidai Péter
    Posztolva
    2018. aug. 10., 18:37
    Kommentek
    7
    Állami százmilliók Orbán polgári köre alapítványának
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    222 milliós tűzijáték, csodaországos aláfestéssel

    A tavalyi cég szervezi az idei tűzijátékot is.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 10., 16:50
    Kommentek
    3
    222 milliós tűzijáték, csodaországos aláfestéssel
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Ingyenreklám a 2rule-nak

    Mészáros Lőrinc egy fillért sem fizet az állami médiának az új sportmárka reklámozásáért.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 10., 14:45
    Kommentek
    7
    Ingyenreklám a 2rule-nak
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma