Nem emel tagdíjat a Magyar Orvosi Kamara, csak éppen megszünteti a pályakezdő orvosok 50 százalékos tagdíjkedvezményét

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. márc. 14., 19:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Most akkor van emelés, vagy nincs emelés?

„A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Területi Szervezeteinek Tanácsa február 21-i ülésén úgy határozott, hogy megvonja a pályakezdő orvosoktól az 50 százalékos tagdíjkedvezményt. Tette mindezt azután, hogy a legutóbbi küldöttközgyűlés nem szavazta meg a tagdíjemelést. Mindezek mellett továbbra is megtartja a teljes tagdíjmentességet a 70. életévüket betöltött orvoskollégák részére” – írja bejegyzésében Drajkó Zsombor orvos-fogorvos, a Momentum Egészségpolitika munkacsoportjának tagja.

Ahogy azt mi is megírtuk, tavaly év végén majdnem 800 orvos írta alá a Drajkó által indított petíciót a MOK terve ellen, miszerint „a kötelező tagság díját a jelenlegi 27 ezerről 48 600 forintra emelnék fel”. A petícióval az orvosok transzparenciát és hathatós érdekvédelmet követeltek a kamarától. A tagdíjemelés ötlete végül elbukott, ezzel az új intézkedéssel azonban nagyon sok pályakezdő rosszul jár.

Drajkó megjegyzi, hogy „a kedvezmények pályakezdőket érintő részének búcsút mondhatunk, így több száz fiatal kolléga számára de facto történt emelkedés. Amennyiben erre tényleg lehetőséget ad a MOK alapszabálya, úgy felmerül a kérdés, nem lenne-e szükség az alapszabály teljes felülvizsgálatára”. Szerinte a pályakezdő orvosok vannak ahhoz elegen, hogy felemeljék a hangjukat, és kifejezzék egyet nem értésüket a döntéssel.

„Milyen üzenete van annak, ha a Magyar Orvosi Kamara is jogi kiskapukat keres, ha meggyőzni nem sikerült a tagságot a tagdíjemelésről? Milyen üzenete van annak, hogy a szakma hivatásrendi köztestülete a döntésével pont azokat sújtja, akiknek talán a legnagyobb szükségük lenne az anyagi támogatásra?”

 

Így maradj itthon, fiatal!

Tagdíjemelés de iure tehát nincs, de a kedvezmények pályakezdőket érintő részének búcsút mondhatunk, így több száz fiatal kolléga számára de facto történt emelkedés. Amennyiben erre tényleg lehetőséget ad a MOK Alapszabálya, úgy felmerül a kérdés, nem lenne-e szükség az Alapszabály teljes felülvizsgálatára.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. márc. 14., 19:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj