Nyilvánosságra hozták az OLAF-jelentésből az Elios-ügyben érintett cégek nevét

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. febr. 12., 12:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hét cég és még több magánszemély lehet érintett. Ez már elég résztvevő egy bűnszövetkezethez - már ha beigazolódik a gyanú.

"Az Eliost előnyös helyzetbe hozták: irányított tenderfeltételek révén, továbbá hozzáfért bizalmas információkhoz, amikhez más pályázók nem"

 

– idézi az OLAF-ot (Európai Unió Csalás Elleni Hivatala) a 24.hu, amely újabb dokumentumot hozott nyilvánosságra a Tiborcz István és cége körüli uniós vizsgálat állásáról. Jelenleg 35 beruházást vizsgálnak, ezeknek a hátterében pedig hasonló koreográfiát sejtenek: mindig ugyanazok a tanácsadók voltak éritettek, ráadásul a projekteket nyerő Elios céggel több esetben átfedésekre és összeférhetetlenségre bukkantak. Utóbbi bebizonyítása teljes támogatásmegvonást jelent, azaz ez sesetben a 13,1 milliárd forintnyi támogatás visszafizettetését tartanák indokoltnak.

A tanácsadók közül a legtöbbször, azaz 22 projektben részt vevő Sistrade Kft.-t emelik ki: tulajdonosa és vezetője, Hamar Endre ugyanis 2010-14 között mindkét cégben – az Eliosban és a Sistrade-ben is – tulajdonos volt, írják. Sőt egy harmadik, projektmenedzsment-szolgáltatást nyújtó cégben is az volt, akik kilenc beruházásnál működtek közre.

Az ügyben érintett cégként nevezik meg ezen felül az Eupro Projektmenedzsment Kft.-t, az INS Energia Kft.-t, a Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft.-t, aTender-Network Kft.-t, az SMHV Energetika Kft.-t és a Tungsram-Schréder Zrt.-t.

24.hu
szerző
narancs.hu
publikálva
2018. febr. 12., 12:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    tiszapolgári
    2018. február 12., hétfő 22:46
    Hamar munka ritkán jó.
  2. 1
    rworse
    2018. február 12., hétfő 16:41
    Hajrá.

Komment írásához vagy regisztrálj

  • Belpol

    A kormány programvezetője: Nagy Imre szobrának mennie kell

    Az még bizonytalan, hogy hová, de a Vértanúk teréről bizonyosan elköltöztetik Nagy Imre emlékművét. Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta: már eldőlt, hogy a szobrot biztosan elköltöztetik.

    Szerző
    Sz. A. A.
    Posztolva
    2018. aug. 14., 16:50
    Kommentek
    0
    A kormány programvezetője: Nagy Imre szobrának mennie kell
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    A Jobbik nem indít saját jelöltet a XV. kerületben

    Szeptember 30-án lesz időközi polgármester-választás a kerületben.

    Szerző
    MTI
    Posztolva
    2018. aug. 14., 15:35
    Kommentek
    0
    A Jobbik nem indít saját jelöltet a XV. kerületben
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Gender-végzettséggel is akad munka

    Csattanós választ adott a CEU.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 14., 14:31
    Kommentek
    0
    Gender-végzettséggel is akad munka
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Belvárosi Trianon-emlékmű az évfordulóra

    A trianoni szerződés 100. évfordulójára elkészülhet az emlékműve az Alkotmány utcában.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 14., 13:40
    Kommentek
    0
    Belvárosi Trianon-emlékmű az évfordulóra
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Megépülhet a MOL-torony

    Még a szabályozás előtt döntöttek róla.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 14., 12:25
    Kommentek
    0
    Megépülhet a MOL-torony
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Az NKE is Koltay Andrást akarja rektornak

    Koltay András lehet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új rektora, miután a szenátus és a fenntartói testület is támogatta rektori pályázatát.

    Szerző
    Narancs.hu/MTI
    Posztolva
    2018. aug. 14., 11:42
    Kommentek
    1
    Az NKE is Koltay Andrást akarja rektornak
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    Matolcsy és a számmisztika

    Újrafestették az MNB parkolóit: kivették a 8-as és a 13-as számot.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 14., 09:55
    Kommentek
    0
    Matolcsy és a számmisztika
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Belpol

    A nagyobb szállodahajók csak Komáromig jöhetnek

    Korlátozták a személyhajók forgalmát a Dunán.

    Szerző
    Narancs.hu/MTI
    Posztolva
    2018. aug. 14., 08:25
    Kommentek
    0
    A nagyobb szállodahajók csak Komáromig jöhetnek
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma