Százmilliárdos értékben vásárolnak államkötvényeket egyelőre ismeretlen szervezetek

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. ápr. 16., 10:04
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Vajon ki állhat a háttérben?

Egyelőre ismeretlen szervezetek tömérdek lakossági állampapírt vettek, így február végére a háztartásokat segítő nonprofit intézményeknél lévő állampapír-állomány eddig nem látott mértékben ugrott meg – adta hírül az Mfor.

Nem ez az első ilyen eset, hasonló jelenségre már 2014 őszén is volt példa, akkor – mint utóbb kiderült – a Magyar Nemzeti Bank alapítványai kezdték el nagy tételben vásárolni a lakosságnak szánt állampapírokat.

De 2017 elején is volt egy szembetűnő növekedés, akkor összesen 101,8 milliárd forint összegben.

A lap által hivatkozott aktuális jegybanki statisztika szerint most gyakorlatilag ugyanaz ismétlődött meg, mint egy bő évvel korábban. Valamilyen nonprofit szervezet tetemes mennyiségben vett a lakosságnak szánt állampapírokból. Januárban 101,6 milliárd, februárban pedig 25,2 milliárd forint értéken növekedett az állomány, ami lényegében teljes egészében tranzakcióból eredő emelkedés volt.

A lap szerint nagy kérdés, hogy melyik szervezet lehet annyira tehetős a jegybanki alapítványokon túl, hogy ekkora tételben vásároljon be az állampapírokból. Csak példaként: a kormánynál jól fekvő Századvég Politikai Iskola Alapítvány éves bevétele a legutóbbi beszámoló szerint is 2 milliárd forint volt, ráadásul értékpapírokat egyáltalán nem is tart, gazdálkodása alapján csak nagyon kis mértékben járulhatott volna hozzá a állampapír-állomány növekedéséhez. Természetesen, egyáltalán nem kizárt, hogy több vevő hozta össze ezt a növekedést, ám az, hogy milliárdokról van szó, jelentősen leszűkíti a potenciális vásárlók körét. Mivel azonban sem az alapítványok, sem az egyesületek között nem tudunk potenciális vevőjelöltet az állampapírokra, kizárásos alapon az egyházakat tartjuk anyagilag esélyesnek a jelentősebb értékű vásárlásokra. Nyilvános beszámoló azonban esetükben nem érhető el.

Ha olvasóinknak van bármilyen ötlete, tippje a vevőket illetően, ne kíméljenek, osszák meg velünk is! – írja a portál, amihez csak csatlakozni tudunk.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. ápr. 16., 10:04
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2 jhamori
    jhamori
    2018. április 17., kedd 05:48
    Soros.
  2. 1 rworse
    rworse
    2018. április 16., hétfő 21:24
    Nem én voltam!

Komment írásához vagy regisztrálj

  • Gazdaság

    Szociális farm

    Piros szalag a paradicsomon

    Miskolc külsőn, a Baráthegyi Otthon majorságában fogyatékos emberek végeznek változatos munkát az állattartástól a sajt­készítésig. Külföldön egy sor hasonló szociális farm van, itthon a működtetés jogi feltételei sem egyértelműek.

    Szerző
    Csendes-Erdei Emese
    Posztolva
    2015/32. (08. 06.)
    Kommentek
    1
    Piros szalag a paradicsomon
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Gazdaság

    Az űr demokratizálása - Richard Branson milliárdos

    A Virgin cégbirodalom fejeként 4,9 milliárd dollárt szedett össze. Hőlégballonnal és más járművekkel elkövetett rekordkísérleteivel a legmerészebb milliárdos a földön.

    Szerző
    Köves Gábor
    Posztolva
    2015/14. (04. 02.)
    Kommentek
    0
    Az űr demokratizálása  - Richard Branson milliárdos
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Gazdaság

    „Lehet például adót emelni” - Romhányi Balázs a paksi bővítés költségeiről

    A paksi atomerőmű bővítése hosszú évekre vagy súlyos megszorításokat hoz, vagy adóemeléseket. Esetleg mindkettőt – miközben a kész atomerőmű gazdaságossága is kétséges.

    Szerző
    Fülöp Orsolya
    Posztolva
    2014/41. (10. 09.)
    Kommentek
    4
    „Lehet például adót emelni”  - Romhányi Balázs a paksi bővítés költségeiről
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Gazdaság

    "Nem vágja haza a mobilszolgáltatókat" – Kis Gergely (Corvinus Egyetem) a roamingdíjak eltörléséről

    A hagyományos izzók betiltása után épp ideje volt, hogy az Európai Bizottság az unió lakosságának kedvére tegyen. A roamingtarifák csökkentésével - majd jövő évi eltüntetésével - ez alighanem sikerül, két állhatatos asszonynak, Viviane Redingnek és Neelie Kroesnak köszönhetően. A változás hatásairól dr. Kis Gergelyt, a Corvinus Egyetem oktatóját, az eNET partnerét kérdeztük.

    Szerző
    Ujvári Sándor
    Posztolva
    2014/30. (07. 24.)
    Kommentek
    0
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Gazdaság

    Unortodox kalandozásaink

    Az ország az utolsó másfél évtizedben alaposan lemaradt vetélytársaitól a gazdasági növekedésben. Vajon milyen unortodox megoldásokkal lehet e sanyarú helyzeten változtatni? - töprengett az 1964-ben megválasztott új munkáspárti kormány. Éceszgébernek Balogh Tamás és Káldor Miklós jelentkezett.

    Szerző
    László Géza
    Posztolva
    2014/19. (05. 07.)
    Kommentek
    1
    Unortodox kalandozásaink
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Gazdaság

    Atom gáz – A magyar–orosz gazdasági kapcsolatok háttere

    A paksi bővítés ellentételezéseként 2017-ig meghosszabbítja a Gazprom és a magyar állam közti hosszú távú szerződést Oroszország. Ezáltal fenntartható maradhat a rezsicsökkentő politika.

    Szerző
    Rényi Pál Dániel
    Posztolva
    2014/5. (01. 30.)
    Kommentek
    0
     Atom gáz – A magyar–orosz gazdasági kapcsolatok háttere
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Gazdaság

    Köszöntjük az új jegybankelnököt!

    Örülünk, hogy Matolcsy György örül. Az MNB elnöki székébe átülő minisztert saját korábbi szavaival köszöntjük. De előtte idézzük Orbánt: „Matolcsy György a jobb kezem. Nem tud senki olyan összeget mondani, amiért a jobb kezemről hajlandó lennék lemondani.”

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2013. márc. 01., 10:30
    Kommentek
    2
    Köszöntjük az új jegybankelnököt!
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Gazdaság

    Jézus borravalója

    A szerző közgazdász, Václav Havel, majd a cseh pénzügyminiszter és a miniszterelnök egykori tanácsadója, jelenleg egy kereskedelmi bank stratégája, egyetemi katedrák, publicisztikarovatok és nemzetközi előadó körutak ünnepelt sztárja.

    Szerző
    Mészáros Bálint
    Posztolva
    2013/3. (01. 17.)
    Kommentek
    0
    Jézus borravalója
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma