Saud-Orbánia: Focimeccsre már mehetnek a nők is Szaúd-Arábiában – kísérettel

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 08., 12:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kár, hogy közben csomó alapvető dologhoz nincs joguk, és még mindig szinte rabszolgaságban élnek.

Szaúd-Arábia történetében először nők is mehetnek labdarúgó-mérkőzésre jövő pénteken – közölte a rijádi kormány.

A nők Dzsidda kikötőváros stadionjában, a szaúdi első liga egyik meccsén vehetnek részt nézőként. 
A konzervatív iszlám királyságban szigorú társadalmi szabályok vonatkoznak a nőkre, ezek részeként eddig tilos volt számukra a futballstadionok látogatása is. Muhammad bin Szalmán koronaherceg vezetése alatt azonban az elmúlt hónapokban széles körű reformok kezdődtek. Egyebek között Szalmán bin Abdel-Azíz király ősszel feloldotta a nőkre vonatkozó autóvezetési tilalmat, így idén júniustól hivatalosan is a gépjárművek volánja mögé ülhetnek.
Szeptember végén a szaúdi nemzeti ünnepen engedélyezték, hogy nők is részt vegyenek egy ünnepségen a rijádi nemzeti stadionban.
A kormány hétfői közlése szerint januárban Rijádban és az ország keleti részén lévő Dammám városában a szaúdi első liga további két meccsét nézhetik meg nők is. Nem mehetnek azonban egyedül, kizárólag családjuk kíséretében. Fogadásukra egyelőre csak három futballstadion áll készen, amelyekben különleges családi szektorok is vannak.

De reformok ide vagy oda, például továbbra sincs joguk:

– nem muszlim férfival házasságot kötniük

– nem lehet saját bankszámlájuk, így értelemszerűen a pénzügyeiket sem kezelhetik

– útlevelet és személyazonosító okmányt csak férfiak segítségével kaphatják meg

– a szépségért öltözni illegális tettnek számít

– férfi hozzátartozó írásbeli nyilatkozata nélkül orvosi ellátást kérni

– válás esetén a nők a fiakat hét-, a lányaikat kilencéves korukig nevelhetik, utána automatikusan az apához kerülnek

A listát végignézve, a focimeccsre látogatásról azt hiszem, könnyedén lemondana minden szaúdi nő.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 08., 12:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 4 Kovacs
    Kovacs
    2018. január 08., hétfő 15:17
    Milyen rohammentőkre? Hiszen arra már nem telik. Mivel az összes pénzeteket szögesdrótos kerítésre, rasszista szórólapokra, menekülteket harapdáló kutyákra stb. költöttétek.
  2. 3 galambocskám
    galambocskám
    2018. január 08., hétfő 14:54
    "...Netanjahu (és társai) a legalább olyan antiszemiták, mint az Izraelt körülvevő országok."

    Halló, rohammentők? Igen kérem, sürgős. Már néhány éve kellett volna.

  3. 2 Kovacs
    Kovacs
    2018. január 08., hétfő 13:53
    "Az hogy Izrael meghívta, az elég szuper, nem?"
    Igen ez az a pont, amit (különösen egy itt kommentelő) nem hajlandó tudomásul venni. Azzal nem segítünk az izraelieknek, ha az ultrakonzervatív nacionalista (nyomokban rasszista) jelenlegi izraeli kormányt támogatjuk. Netanjahu (és társai) a legalább olyan antiszemiták, mint az Izraelt körülvevő országok.
  4. 1 galambocskám
    galambocskám
    2018. január 08., hétfő 13:12
    Ne tessék fúrni kérem Mohamed bin Szalmánt!
    Kedvenc politikusaim egyike Óvatos a reformokkal, hát persze hogy az. Egyelőre tüntetgetnek is szépen ellene az elhessegetett hercegek akik elég sokan vannak.

    https://index.hu/kulfold/2017/12/11/szaud-arabia_mozi_nyitas/

    http://propeller.hu/nagyvilag/3325894-tizenegy-szaudi-herceget-tartoztattak-le?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

    https://www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2017/12/13/izrael-meghivta-a-szaudi-tronorokost/

    Az hogy Izrael meghívta, az elég szuper, nem?

Komment írásához vagy regisztrálj