„Miniszterek, imádkozzatok” – minden kormánytagot megverselt Szőcs Géza

szerző
- urfi -
publikálva
2017. szept. 01., 11:20
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Káprázatos naplóbejegyzésében az Orbán Viktorral folytatott intim beszélgetéseiről is beszámol a koszorús közpénzköltő.

Szőcs Gézával legutóbb akkor találkozhatott a figyelmes olvasó, amikor a HVG megírta, hogy 400 millió adóforintból fog start up vállalkozásokat menedzselni. Előtte egy másik közpénznyelő projekttel, a milánói expóval és annak sámándobként emlegetett pavilonjával keltett feltűnést. De a miniszterelnöki megbízottnak van egy másik élete, amelyre érdemtelenül kevés figyelem jut: az Irodalmi Jelen portálján folyamatosan közöl verseket, prózákat, tárcákat, naplókat. Mindezek mellett interjúsorozatot (!) is készített vele beosztottja, a PEN Klub és az állami íróakadémia munkatársa, Farkas Wellmann Endre. Ezek a félévente megejtett a beszélgetések, úgy tűnik, abbamaradtak, ami öreg hiba, mert ilyen nekivadult alákérdezéseket máshol nem nagyon olvashatunk.

Szőcs most a naplójegyzeteinek illatos csokrát nyújtja át az olvasónak. Az „európai menekültválsággal” indít, amely szerinte akkor következik majd be, amikor az európaiaknak kell menekülniük a „militáns iszlám” „gyilkolhatnám harcosai” elől. Ezután beszámol róla, miről szokott beszélgetni Orbán Viktorral: először is „a világról”, továbbá „Guttmann Béláról vagy a nemzet helyzetéről, a jövő gondjairól és ígéreteiről, vagy esetleg csak az arad-hegyaljai kadarkáról”, illetve „bármiről”.

Orbán és Szőcs júniusban

Orbán és Szőcs júniusban

Fotó: MTI

Egyik beszélgetésüket szerencsére részletesebben is felidézi. Ez alkalommal Szőcs megkérdezte Orbánt, „miért nem elemzi a fellépéseiről, nyilvános szerepléseiről készült filmfelvételeket. És hogy nem tartja-e fontosnak, amennyiben szükségesnek látszana, alakítani valamennyit – szép magyar szóval – az imázsán, fazonírozni”. A jóságos Orbán Viktor nem sértődött meg a kérdésen, hanem: „Hosszú fejtegetést rögtönzött az én körvonalairól, illetve határairól. Az énről és a belső és külső énkép viszonyáról, a látszatokról és arról, hogy önképünk manipulálása, az idomulás mások tetszéséhez hogyan indít el az önfeladás, az önmegsemmisítés felé”. Amiből Szőcs levonja a tanulságot: „O.V. ebben is öntörvényű, nem idomul. Az, aki – nem pedig az, akinek látni szeretnék. Politikusoknál ez nagyon ritka.”

Nem idézem tovább a méltató szavakat, még az Orbán páratlan vendégszeretetét és látnoki képességeit leíró passzusokat sem, még azt sem, hogy mit idéz egyetértőleg a miniszterelnöki megbízott a Narancsból – mert a bejegyzés legjobb része még hátravan.

Miniszterek érkeznek a kormányülésre

– ez a címe annak a versciklusnak, amely iskolás bökversek színvonalán mutatja be a kormány minden egyes tagját.

Az emberminiszterről szóló „strófavázlatnak” kicsit döcög a ritmusa, de kárpótlásképpen angyali kíséretet kap Balog Zoltán:

 

„Kísérik protestáns angyalok:

kilép a liftből, jő Balog.

Miniszterek, imádkozzatok.

Az ima-kassza kimerült,

úgyhogy sok imát hozzatok.”

 

A fölművelésügyi miniszterről viszont egyetlen tömör, pattogós négysorosban mindent elmond Szőcs, amit tudni érdemes:

 

„Nyakában cséplőgép,

ki ez a vándor?

Karcagról indult.

Fazekas Sándor.”

 

Lázár is megkapta a maga szójátékát:

 

„Ő a lézer-szemű Lázár,

aki vele ujjat húzna,

arra gyász és arra frász vár.”

 

Rogán Antalról sem írt még soha senki ilyen gyöngéd, játékos szeretettel:

 

„Forgószárny zúg: helikopter.

Abból lép ki Rogán Tóni.

Biztonságos aláírást

senki nem tud jobbat róni.

Kezében márkás telóval

rád köszön könnyed helóval.”

 

És mielőtt a miniszterelnököt érthetetlen okokból kobrához hasonlító záróstrófát elolvasnánk, felteszem halkan a kérdést: vajon mit szólna ezekhez a szervilis csasztuskákhoz a 30 évvel ezelőtti Szőcs Géza, a hatalom által üldözött progresszív költő?

 

„És a miniszterelnök,

persze hogy ő is eljött.

És úgy néz ez az Orbán:

valahogy kobra-formán!

Valahogy furcsa csönd lesz,

s ez a csenevész

dal is elenyész.”

 

(A dalciklust először az Index szúrta ki.)

szerző
- urfi -
publikálva
2017. szept. 01., 11:20
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 11 rworse
    rworse
    2017. szeptember 02., szombat 16:49
    Pedig sokan elhiszik,
    A zországba szétviszik,
    Sokvalakik.
  2. 10 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. szeptember 02., szombat 11:01
    Bástya Sziszi asziszi,
    Hogy a szavát elhiszi
    Egyvalaki.
  3. 9 rworse
    rworse
    2017. szeptember 02., szombat 10:28
    És Bástya Sziszi már szart ér?!
  4. 8 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. szeptember 02., szombat 05:29
    Ezek az erdélyi migráncsírók! (Szőcs, Orbán János Dénes, és siserehadaik) Védjük meg tőlük az irodalmi ízlést!
  5. 7 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. szeptember 01., péntek 23:36
    A költőóriás és a politikusóriások

    Kilép az ökumenikus liftből Balog,
    Kísérnék ökumenikus angyalok,
    Ha a liftajtó rájuk nem csukódna…
    Hull az angyalhaj a liftaknába.

    Nyakában nagy fazék birkapörkölt,
    Na ki ez a paraszt?
    Annyit segítek, hogy Karcagról indult
    Ez a hungarikum paraszt.

    Itten jön a Pintér Sanyi,
    Bűnözőket dutyiba zárja Sanyi.
    Mindet elkapja a Sanyi
    (Sándornak beceneve Sanyi).

    Szijjártó is idetalál,
    Őneki kedvence a futszál.
    Máskülönben igen magas,
    És Szőcs Gézánál kevésbé hasas.

    És megjött vezénylő tábornok úr,
    Úgy is mondhatnám, a legfőbb hadúr.
    Az Óperencián innen és túl.
    Olyan a szeme, mint a kobrának.
    Vagyis mint a tengeri bihálnak.
    Mert mi Erdélyben így hívjuk a disznót.
    Tudnák még mondani sok ilyen szakszót.
    Olyan a szeme, ha rád néz, Atyám,
    Rögtön elcirmángol a tengeri bihál.

    És végül az igazi kormányfő,
    A gyurcsány-perzekútor dinnyetermelő,
    Aki az egész mindenséget mozgatja:
    Mindannyiunk Budai Gyulája!
  6. 6 szegedi789
    szegedi789
    2017. szeptember 01., péntek 18:59
    Nekem meg a következő sor a klasszikus, ami egy béna fideszes szlogent fordított ki, emlékszem mennyi falfirka volt belőle Szegeden 2006 táján . . . (Kétfarkúék?) :

    "Magyarország benned van, ha nem, beléd verjük."
  7. 5 Cyrano
    Cyrano
    2017. szeptember 01., péntek 18:30
    Még egyetemista koromban volt egy falfirka a klotyón:
    "WC költőjének aranyos a szája,
    Legyen koszorúja az anyja p----ja."

    Miről is jutott ez eszembe?
  8. 4 rworse
    rworse
    2017. szeptember 01., péntek 18:07
    Nézd csak, amott a Szőcs Géza versel, ni!
    Tán a kormányülésre jött verselni?
    Tolla a papíron vígan herseg-harsog,
    Dicső dala az ajkán birceg-barcog.
    Nem köti már Holmi Kortárs irodalmi béklyó,
    A vers díja-pénze mindenképp meglesz, - még jó!
    Ha a míves dicsversek meglesznek estelre,
    A pénz bizton megleend másnapon reggelre.
    Magos Déva várát, hej, ha így építenék,
    Tán vizes vébét is rendezhetnők ott ma még.
    Jól tejel mostanság a birodalmi bökvers,
    Na de Putyinról hol van az irodalmi rückvers?!
    Hisz, ha nem is testében, de lelkében bízvást
    Részt vesz a züllésen a cár is, - számlája hízvást!
    Róla mér' nem szól óda Géza bá ajkán?
    Tán új G-Nap közelg, a zerőműt hajtván?!
  9. 3 Kovacs
    Kovacs
    2017. szeptember 01., péntek 16:04
    Én pediglen folytatnám: "KÍNOSAN SZ@R" tiszapolgári és rworse házonbelüli "rímesetei"után. Előtte is. .
  10. 2 szegedi789
    szegedi789
    2017. szeptember 01., péntek 14:28
    Javítanám : KÍNOSAN SZ@R .

Komment írásához vagy regisztrálj