Narancsblog

Nem először ígért elégtételt Orbán Viktor – Négy fenyegetés a NER nyolc évéből

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. márc. 18., 17:00
kommentek
6
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A trafikkárosultak, a melegek, a tüntető diákok és Simicska Lajos után jutott el a teljes ellenzék megfenyegetéséig.

„Mi szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk sem vakok, sem balekok. A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.”

Orbán Viktor magasról tojt az ünnepre, Petőfiékre, mindenkire, csak szavazatokért kuncsorgott

„A választások után elégtételt veszünk” – tényleg szánalmas volt. Nem volt még politikus a magyar történelemben, aki Orbánéhoz mérhető orcátlansággal törölte volna bele a sáros cipőjét az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékezetébe, ünneplésébe.

Orbán Viktor március 15-i beszédének hírhedt mondatát sokan elemezték az elmúlt napokban; vita tárgya lett az is, ez a rész tudatos politikai számításból került a szövegbe vagy inkább zsigeri indulatkitörést tükröz. Egy biztos, a leplezett vagy nyílt fenyegetőzés nem új elem Orbán megszólalásaiban; igaz, a haza valamennyi külső és belső ellenségére, végső soron a Fidesszel kritikus összes állampolgárra korábban nem terjesztette ki „figyelmeztetéseit”.

Íme, négy hamisítatlan orbáni pillanat az elmúlt évekből.

1. Elvehettük volna az összes trafikot is

2013 májusában a trafikpályázatokat érintő korrupciós vádakra reagált Orbán szokásos heti rádióinterjújában. Innentől az MTI összefoglalóját idézzük.

A kormányfő visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a pályázaton. Százas nagyságrendben vannak baloldaliak, akik dohánybolt-koncessziót nyertek – mondta, majd úgy fogalmazott: „szelíd ember vagyok, tehát nem fenyegetőzésképpen mondom, de hogy ha mi egyszer politikai szempontokat akarnánk egy ilyen pályázati rendszerben érvényesíteni, ott egy, azaz egyetlen baloldali sem nyerne”.

2. Addig jó, amíg a melegek nem provokálnak

2015 májusában – a homofóbia-ellenes világnap alkalmából – az Index egy sajtótájékoztatón megkérdezte Orbánt, mit tesz a kormány a homofóbia ellen. Ő szót sem ejtett a homofóbiáról, ehelyett egy zavaros fejtegetésben megköszönte a magyarországi homoszexuálisok közösségének, hogy nem azt a provokatív viselkedést folytatják, amit nyugati országokban látni. „Szerintem ez jó, így tudunk együtt élni. Ha bármelyik irányba elmozdítjuk ezt a rendszert – akár mi lépünk fel erőteljesebb szabályokkal, akár a homoszexuálisok közössége tanúsít kihívóbb magatartást –, akkor a mostani békés, nyugodt és egyensúlyi állapot meg fog bomlani. Ez senkinek nem érdeke” – mondta a miniszterelnök. Aki amúgy az egész választ azzal kezdte, hogy a kérdés – mármint a homofóbia kérdése – „csábít a viccelődésre, de ettől megkímélném magunkat”.

Köcsögi beszéd: Orbán Viktor és a homoszexualitás

A magyar buzi – jó buzi! Mert nem ugrál, nem provokál. Legalábbis Orbán Viktor szerint. A magyar politikailag inkorrekt nemzet, és ha valakinek gondjai lennének ennek a kijelentésnek az értelmezésével, már azon túl, hogy valakik már megint nem magyarok, most lett egy konkrét magyarunk is, aki a minap jó példával járt elöl, és megmutatta, mit is értsünk az egészséges, európai értelemben vett magyar politikai inkorrektségen.

3. A CEU-tüntetés és rendőreink végtelen türelme

2016 áprilisában a Kossuth rádióban kérdezték Orbánt a CEU védelmében szervezett tüntetésekről. Újfent az MTI-t idézzük.

Orbán hangsúlyozta, hogy az országnak ma nemzeti kormánya van, amely nem a provokátorokat, hanem a becsületes embereket védi. Ezt szembeállította a szocialista-liberális kormány idejével, amikor a rendőri és közhatalmi szervek „inkább a bűnelkövetők oldalán álltak, azokat mentegették”. Kiemelte ugyanakkor, hogy jelenleg – szemben a legtöbb nyugat-európai országgal – a magyar rendőrök a végsőkig türelmesek, csak azt szeretnék, ha balhé nélkül érnének véget az utcai megmozdulások, és nem lépnek fel válaszeszközökkel. Ezért tiszteletet érdemelnek – mondta.

Lefordítjuk: ha a rendőrök tiszteletben tartják a polgárok gyülekezési és véleménynyilvánítási jogát, az Magyarország miniszterelnöke szerint nem jogállami minimum, hanem kiemelendő teljesítmény, a türelem jele, amely természete szerint egy ponton el is fogyhat. Orbán ráadásul nem is mondott igazat, minimum egy tüntetésen azonosító nélküli, civil ruhás rendőrök léptek fel a demonstrálókkal szemben.

4. Simicska és a népi elégtétel

2015 márciusában Simicska Lajos a Mandinernek adott interjújában azt mondta, Orbánnak a katonai szolgálatuk alatt jelentenie kellett róla, és ma már nem biztos abban, hogy ezt nem tette meg. A parlamentben a jobbikos Mirkóczki Ádám kérdezte az ügyről a miniszterelnököt, Orbán válaszát az Országgyűlési naplóból idézzük.

„Röviden is el tudnám intézni ezt a dolgot, de most nem lehet, mert amit legszívesebben mondanék önnek, azt nem mondhatom, és amit szívesen, szívem szerint tennék azokkal, akik sunyi módon gyanúsítgatnak, azt meg nem tehetem. Nem mondhatom, és nem tehetem, mert a népnyelv erőteljes kifejezéseit és a népi elégtétel bevett módszereit kerülnie kell a miniszterelnöknek. Pedig kedvem lenne hozzá, és igény is volna rá. De kerülni kell az ilyesmit a miniszterelnöknek, amíg az ország élén áll. De ez nem tart örökké. Mindennek rendelt ideje van, az elégtételnek is.”

Ez az utolsó példa és a szóhasználat egyezősége arra is rámutat, hogy Orbánt minden bizonnyal március 15-én sem az országra törő idegenek, hanem a Simicska-média leleplezései zökkentették ki lelki nyugalmából.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. márc. 18., 17:00
kommentek
6
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 6
    tiszapolgári
    2018. március 19., hétfő 07:27
    5

    Szuper!
  2. 5
    rworse
    2018. március 18., 22:29
    Hétszer nézett Himnusz-papírt,
    hétszer szüljön égő tapírt!
    Egyszer villanyégőt, házban,
    egyszer jeget, áradásban,
    egyszer bolondot, plázában,
    egyszer paréjt, szép búzában,
    egyszer kongóit, kolostorban,
    egyszer röfit, Bözsi-ólban.
    Fölsír a hat, de mire mégy?
    A hetedik a piaci légy!

    Ha költenél s van rá költség,
    azt a közpénzt heten költsék!
    Egy, ki márványból rak zsalut,
    egy, ki stadionoz falut,
    egy, ki eget kér és lódít,
    egy, kit Kaszó svédbe szólít,
    egy, ki telkét üti nyélbe,
    egy, ki menyét boncol élve.
    Kettő vitéz és okos négy,
    a hetedik a piaci légy!

    S ha mindez volt, ahogy írva,
    hét emberként szálljon sírba.
  3. 4
    sachs
    2018. március 18., 20:36
    Mondott ő egyebet is: Hogy félázsiai népség vagyunk, csak az erőből értünk, de ő reméli, hogy a demokrácia helyett nem kell valami mást bevezetnie.
  4. 3
    tiszapolgári
    2018. március 18., 19:41
    „Szelíd ember vagyok, tehát nem fenyegetőzésképpen mondom, de ha valaki még egyszer azt állítja, hogy idegbeteg vagyok, azt lelövetem.”
  5. 2
    naki
    2018. március 18., 18:49
    "S a nép nevében, aki fegyvert
    vertél szívünkre, merre futsz,
    véres volt a kezed már régen
    Gerõ Ernõ, csak ölni tudsz?"
  6. 1
    rworse
    2018. március 18., 18:39
    Ideje van a rendelésnek.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Narancsblog

A magyarnarancs.hu véleményblogja

Narancsblog
Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk