A férfi, akit úgy megvertek, hogy elveszítette az emlékezetét, mégis világhírű makettművész lett

szerző
Sepsi László
publikálva
2018. máj. 03., 14:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A naplóiból, barátai visszaemlékezéséből és családi fényképekből tudta meg, milyen ember volt korábban.

Pár hónapja volt szó ezen a blogon a magányos kórházi takarítóról, aki egy chicagói alagsorban megírta minden idők eddigi leghosszabb regényét – amelyet azóta sem adtak ki. Henry Darger a traumákkal és tragédiákkal teli életéből húzódott vissza egy végtelenített mesevilágba; Mark Hogancamptól viszont a szó legszorosabb értelmében elvették a korábbi életét.

Ezért épített magának egy másikat.

Mark Hogancamp kétezerben kilépett egy New York-i kocsmából, és az utcán öt férfi brutálisan összeverte. Kilenc napig volt kómában, amikor magához tért, semmire nem emlékezett a korábbi életéből: újra meg kellett tanulnia enni, írni, járni, csak a saját naplójából és ismerősei visszaemlékezéseiből tudta kikövetkeztetni, milyen ember volt korábban. Arra sem emlékezett, hogy mi vezetett az összetűzéshez: a rendőrségi jegyzőkönyvből derült ki számára utólag, hogy azt mondta nekik, ő egy crossdresser – vagyis előszeretettel viseli az ellenkező nem ruhadarabjait –, ez a megjegyzése lehetett az indíték. A vétkeseket elkapták és elítélték, de Hogencampon ez nem sokat segített, néhány év alatt elfogytak a családja anyagi tartalékai, és abba kellett hagynia a rehabilitációs terápiát. Ekkor talált rá új szenvedélyére, amely terápia és művészet egyszerre:

otthonának hátsó kertjében építeni kezdte Marwencolt, egy negyvenes évekbeli elképzelt belga falu 1:6 arányú makettjét,

amelyet kizárólag nők laknak és folyamatosan ostromolnak a náci katonák. A Barbie babákkal és játék katonákkal benépesített terület Hogancamp hátsó kertjében és fészerében afféle Toy Story egyenesen a pokolból, építője több ezer fényképpel dokumentálja Marwencol szappanopera-szerűen kanyargó eseményeit, teli rajtaütésekkel, mészárlásokkal, kocsmázással és szerelemmel. Főszerepben a művész alteregója, Hogie kapitány, aki miután lezuhant az ostromlott matriarchátusban, természetesen a helyi babák kedvencévé vált.

Annak ellenére, hogy a játék babák és a tarantinói erőszak összepárosítása óhatatlanul groteszk eredményt szül, Mark Hogancamp Marwencoljából hiányzik minden kikacsintós irónia. A befotózott jelenetek és babakarakterek ismerősek lehetnek a második világháborúról szóló hollywoodi filmekből, ugyanakkor Marwencol mélyen személyes és vérkomoly projekt.

false

 

Fotó: Youtube/Open face Marwencol

Hogancamp nem csupán saját alteregóját komponálta bele a makettvároskába, de babaformában feltűnnek közeli ismerősei, szomszédjai és munkaadói is, különös tekintettel az olyan nőkre, akikhez az alkotó vonzódik. Marwencol már a nevét is olyan nőkről kapta, akikbe Hogancamp valamikor belezúgott – a szó megfejtése Mark, Wendy, Colleen –, a kirajzolódó keszekusza történetben pedig a náci portyázás brutalitása egy önmagát újra megtaláló férfi olykor szinte kamaszos szexuális fantáziáival vegyül. Az egyik legütősebb kompozíción a sebhelyes arcú Hogie kapitány éppen összeházasodik az esküvői ruhába öltöztetett Barbie-val,

miközben a háttérben vágómarhaként lógnak a fejjel lefelé fellógatott náci babák.

Ám a terapeutikus fantáziavárosba nem csupán alkotójának érzelmi és szexuális igényei szivárognak be, hanem korábbi életének maradványai is. A tragédia előtt Mark Hogancamp elvált férfi volt – az esküvőjére nem emlékszik, de a videófelvétel megvan róla –, súlyos alkoholista, aki egy időre hajléktalanná is vált.

A képzőművészethez már akkor is volt érzéke, leginkább ponyvamagazinok borítóira és régi horrorképregényekre emlékeztető grafikákat készített, ám hiába épült fel többé-kevésbé, remegő keze miatt ezt a szakmát nem tudja folytatni, ezért fordult a makettezéshez. Marwencol nácijaiban összesűrűsödik a régi/új Hogancamp minden negatív érzése, a képzelt erőszakban feltörő harag és frusztráció, mindaz a düh, amely egy ilyen eset után bármelyikünkben ott fortyogna.

De ott rejlik bennük a verekedés előtt Hogancamp sötét oldala is, hiszen ezek a nácik imádják az italt, folyton a helyi kocsmát keresik, egyszerre szomjaznak vérre és alkoholra. Saját bevallása szerint egyébként Hogancamp egyáltalán nem emlékszik rá, milyen alkoholistaként sóvárogni a pia után. Felépülése óta a whiskey-s üveg nem jelent számára semmit.

Mark Hogancamp egy véletlennek köszönhetően vált helyi csodabogárból a művészeti élet szereplőjévé. A közelben lakó fotósnak, David Naugle-nek feltűnt a játék autóival sétálgató különös fickó, leszólította, és amikor Hogancamp megmutatta neki Marwencolt, Naugle azonnal beajánlotta egy neves művészeti folyóiratba. Azóta Hogancamp fotóiból kiállítás nyílt New Yorkban, olyan lapokban írtak róla elismerően, mint a New York Times, a The Guardian és a Wall Street Journal, dokumentumfilmet forgattak és könyvet írtak róla, idén ősszel pedig várhatóan a mozikba kerül a Marwencolról szóló egész estés játékfilm Robert Zemeckis rendezésében.

Sikerei ellenére Hogancamp továbbra is visszavonultan él, és a makettvárosában tölti a legtöbb idejét.

szerző
Sepsi László
publikálva
2018. máj. 03., 14:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Paratéka
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj