Orbán maga mondta ki, hogy ő nem egy alternatíva, hanem maga az abszolútum

szerző
Lévai Júlia
publikálva
2017. szept. 10., 17:09
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem vagyunk „egymás” – Lévai Júlia válasza Vajda Mihálynak (is).

A rendszerváltás utáni időszakról szólva a vele készített idén januári Narancs-interjúban Vajda Mihály úgy beszél a hazai politikai porondon aktív politikai csoportokról, mintha azok adekvát módon lennének leírhatók az „egymás” kifejezéssel: „Az ún. demokratikus és az ún. népnemzeti ellenzéknek félre kellett volna tenni egymás utálatát” – mondja. Amiből nála az következik, hogy Orbánt és garnitúráját nem egyenesen a „népnemzetiek” (jelentsen is ez bármit) folytatóinak, hanem a „nevető harmadik” politikai formációjának látja: „Ehelyett rögtön egymásnak rontottak, és az egymással hadakozás eredményeként a végén átadták a hatalmat egy olyan csoportnak, amelyet nem érdekelnek sem a demokratikus értékek és szabályok, sem a polgári társadalom alapértékei, sem a népnemzetiek harmadik útja, sem a régi úri Magyarország szép elképzelése.” Amiből pedig logikusan következik, hogy az ország problémáit a két csoport összedolgozásával lehetett volna megoldani.

Szerintem viszont épp a mai helyzet bizonyítja a leglátványosabban, hogy Orbán (aki ezt egyébként már Antall József utolsó időszakában is egyértelművé tette) egyértelműen a 90-es évek nacionalistáitól kijelölt útra lépett, és hogy az ideológiája minden egyes momentumával a rendszerváltás-kori jobboldal attitűdjeit viszi tovább. A nacionalizmustól a revansizmuson át az antimodernizmusig. A rendszerváltás idején pedig az volt látványos és egyértelmű, hogy a feszültséget egyedül a nacionalista jobboldal gerjesztette, ez sem a liberálisokról, sem a szocialistákról nem volt elmondható.

Kizárólag a jobboldal támadott meg úgy mindenki mást, mint aki nem ellenfelének, hanem kifejezetten az ellenségének tekinti a tőle eltérő irányzatok képviselőit,

vagyis az lépett fel agresszorként, minősített másokat nemzetellenesnek és állította be magát a nemzeti képviselet egyetlen képviselőjeként. Csak egy jellemző példa erre: A „népnemzetiek” fel voltak háborodva, amiért az SZDSZ merészelt egy népdalt („Szabad élet, szabad madár”) választani a szignáljának, mert úgy gondolták, hogy ezeknek a kizárólag zsidókként meghatározható embereknek nem lehet közük a magyar népzenéhez, hiszen az „faji” alapon jött létre és „faji” összetartozást fejez ki. Hol itt az „egymás”? Ennek megfelelő gondolatot, gesztust semmilyen más pártnál nem lehetett látni, a szemben álló felek tehát már a politikai stratégiák terén sem álltak szemben „egymásként”. De ami a legfontosabb: a politikai filozófiák terén sem feleltethetők meg egymásnak.

A jobboldalon – mint a fenti példából is látható – a legalapvetőbb társadalmi fogalmakat írták át, így pl. a „nemzet” fogalmát azonossá tették az őshonos „faji” csoportokkal, és az univerzális értékeket is igyekeztek (igyekeznek ma is) eltüntetni és csoportértékekkel felcserélni, ami tűrhetetlen és történelmietlen kategorizálás. Értelmiségi képviselőik az egyetemi katedrán is folyamatos harcot vívnak az univerzalitás fogalmának eltüntetéséért, és az oktatásügyi koncepciójuknak is fontos eleme, hogy magyarnak születni önmagában érték, ami meghatározza pl. az irodalomhoz és a művészetekhez való viszonyunkat. A Nemzeti Színház einstandolása is ugyanezt az univerzalitás-ellenességet szolgálta. De még a trafikosokat is képesek voltak nemzetiekre és nem nemzetiekre felosztani és ennek alapján belenyúlni ebbe a kereskedelmi területbe.

Általában véve az orbáni ideológia értelmiségi képviselőinek az antikarteziánus, Kant-ellenes, liberalizmustagadó és egyenlőtlenség-párti filozófia az eszménye. Barrès, Maurras és Corradini nyomán organikus és morális egységbe forrt nemzetről ábrándoznak, szociáldarwinistaként pedig (Spencer, Bagehot és Gumplowicz követőiként) a biológiai adottságokat – pl. a testi épséget, egészséget, általános állapotot és erőt, sportosságot – szeretnék társadalmi rendezőelvvé emelni. Ez azután a kormány gyakorlatában pl. egyfelől a rokkantakat és hajléktalanokat érintő, diszkriminatív törvényekben és rendeletekben, másfelől a hazafiságnak a sportkultusszal való összekötésében (foci, lövészet) jelenik meg. Orbán naponta hangoztatja, hogy nem kéri a Nyugat „kioktatását” az emberi jogokból és az egyéb, hasonló „lila” maszlagokból – vagyis elég volt a felvilágosodásból. Az etnicizáló vonatkozásokat pedig jól illusztrálja a menekültekkel való bánásmód. És amikor az egymástól mereven levágott civilizációk (szintén fasiszta hagyományú) elméletével áll elő, az is csak ugyanannak az ideológiának a folytatása.

A másokkal való ellenségeskedésnek ugyanaz a származásizmus, a „fajvédelem” és a genetikai determinizmus hirdetése az alapja ma is, mint amit a MIÉP is képviselt a kilencvenes években.

Orbán nacionalizmusa csak abban különbözik ettől, hogy az antiszemitizmusról már tudja, hogy szégyellni való, de egyébként azt a fasisztoid emberhierarchiát, amelyben cigányok, arabok, mindenféle sötét bőrűek egy erkölcsiként is értelmezett, genetikai hierarchia alján vannak (szemben velünk, akik a tetején), harsányan hirdeti. Ugyanígy azt is harsányan hirdeti, hogy a politikai ellenzéke valójában nem a politikai ellenzéke, hanem olyan ellensége, amely méltatlanul tör a megsemmisítésére, ami pedig a haza, a nemzet megsemmisítését is jelenti, hiszen egyedül ez a jobboldal testesíti meg a hazát.

Orbán pedig ezzel maga mondta ki, hogy ő nem egy alternatíva, hanem maga az abszolútum – tehát senkivel sem „egymás”. Miért kéne tehát őt az ellenzéknek bevonnia az „egymás” kategóriájába?

Ezzel a politikával nem lehetséges közös nevező, és nincs is ilyen.

Amit ez a hazai jobboldal képvisel, az egyszerűen nem szalonképes, és nem is megreformálható. Hiszen a két, nagy politikai tömb közötti, mesterséges törésvonalat maga húzta meg egy származásközpontú, egyenlőtlenségpárti, erő- és akaratkultuszt hirdető, valamint mindenben hierarchiát állító ideológiával.

Szerintem nagyon nagy baj lenne, ha a jövő politikusai azt tekintenék feladatuknak, hogy keblükre öleljék a nacionalista-fasiszta agresszorokat, és nem azt, hogy nagy ívben kikerüljék ezt az egész dimenziót, majd egy merőben más jellegűt állítsanak az ország elé.


szerző
Lévai Júlia
publikálva
2017. szept. 10., 17:09
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 7 húsleves
    húsleves
    2017. szeptember 12., kedd 13:36
    „Kizárólag a jobboldal támadott meg úgy mindenki mást, mint aki nem ellenfelének, hanem kifejezetten az ellenségének tekinti a tőle eltérő irányzatok képviselőit, vagyis az lépett fel agresszorként, minősített másokat nemzetellenesnek és állította be magát a nemzeti képviselet egyetlen képviselőjeként.”

    Ez nem hazugság. Hanem banális zagyválás. A szerző nem lódít, hanem egyszerűen csak nem tudja, hogy miről beszél. Vagy tudja (kukacol benne valami gondolatféleség), csak nem képes megfogalmazni.

    A „mindenki” és a „mások” fogalmai ütik egymást.
    Vagyis nem igaz, hogy a „jobboldal” a „jobboldalon” kívül „mindenki mást” megtámadott. Az sem igaz, hogy a „jobboldal” (valódi) jobboldal volna, s ez egyebek közt onnan tudható, hogy a kvázi „jobboldali” Fidesz a leghevesebben azt a Jobbikot támadja, amely szintén csak erős megszorítással minősíthető (valódi) jobboldalinak. A Jobbik is csupán egy redvás, posztmodern, peszeudopopulista, kvázi politikai gnóm.

    De maradjunk a „mindenki”-nél! Nem igaz a szerző kategorikus állítása. Mert engem például nem támadott meg a „jobboldal”. Undorodom tőlük, de nem támadtak meg. Egyébként a „baloldal” sem támadott meg. Tőlük is undorodom, de ők sem bántanak. Engem. Ezért nem szavazok egyik nyüves társaságra sem.

    A jelenség groteszk bája, hogy a Fidesz azokat sem támadja (tekinti ellenségének), akiket látszólag támad (ellenségének nevez). Erre mondják, hogy: pávatánc. Én pávaharcnak nevezném.
    Úgy harcolnak a „migránsok” ellen, hogy nem harcolnak ellenük, úgy harcolnak Brüsszel ellen, hogy nem harcolnak ellene, úgy harcolnak Soros György ellen, hogy nem harcolnak ellene, úgy harcolnak a „magyartalanok”, „melegek”, „ballibsik”, „bibsilibsik”, „cigányok”, „lombikbébizők” és mások ellen, hogy nem harcolnak ellenük, úgy harcolnak az oroszok ellen, hogy közben bizniszelnek velük. A végtelenségig sorolhatnám.

    Az „orbánizmus-habonyizmus” a feje tetejére állított kádárizmus. Az a különbség, hogy Kádár (mivel valódi személyiség) nyíltan vállalta, hirdette, hogy senkit nem bánt, kizárólag azokat, akik őket bántják (a hatvanas évek elejétől kezdve azokat se nagyon), míg viszont Orbán tipikus unterniemand (horribile dictu), egy Juncker tenyerébe mászó, a saller elől kezét a feje elé kapkodó hülyegyerek. Ergo mindenki „ellensége”, aki „támadja a magyart”. Vagyis valójában senkinek sem az ellensége. Hanem? Akkor micsoda?
    Pávaharcos.

    Orbán ki lesz rúgva. De nem azért, mert az ellenségei (már azok persze, akik sub rosa nem a mutyitársai), jobban gyűlölik őt, mint ahogy Orbán gyűlöli az „ellenségeit” (tiramisu), hanem azért, mert minden jónak vége szakad egyszer. Előbb vagy utóbb.
    Orbán elvéti a pávatánc-lépést versus maga magát lövi tökön a pávaharc közben (értsd: valóban megijeszti valamivel a jónépet), és akkor: lapát. Méghozzá abban a szent pillanatban, mondhatni: haladéktalanul. Ám ehhez a mai „ellenzéknek” nem lesz semmi köze.
  2. 6 yoyo
    yoyo
    2017. szeptember 12., kedd 06:23
    ede 55, jó hogy jöttél.
    Nem húznál el?
  3. 5 rworse
    rworse
    2017. szeptember 11., hétfő 15:02
    Orban legend...
  4. 4 Időtér
    Időtér
    2017. szeptember 10., 20:31
    Csak ne lettek volna +/- 45 évig a megszálló elvtársak és csatlósaik...
  5. 3 rworse
    rworse
    2017. szeptember 10., 19:30
    Lévai Júliával ellentétben én inkább Vajdával értek egyet, amennyiben Orbánt a nevető harmadikként látja a régi, kibékíthetetlen, földhözragadt népi-urbánus szekértábor között előretörve, maga mögött hagyva a hagyományos ideológiai irányzatokat, napi praktikus szempontok szerint alakítva a politikáját és annak "eszmei" körítését, mindig csak pillanatnyilag érvényes ideológiai mázát.
  6. 2 galambocskám
    galambocskám
    2017. szeptember 10., 19:16
    Enek az írásnak vannak valós alapjai mielőtt átmenne valami irtózatos nagy marhaságba.

    De sajnos átmegy.

    Ezért nem lehet komolyan venni ezt az ellenzéket mert a megállapításai - mégha a valóságból indulnak is ki - nemsokára szürreális tartományokba kóvályognak.

    Az ellenzék ezzel saját maga alatt vágja a fát: Minél borzalmasabbnak és élhetetlenebbnek mutatja be Magyaroszágot annál hiteltelenebbé válik.

  7. 1 yoyo
    yoyo
    2017. szeptember 10., 18:50
    Még mindig itt tartunk?

Komment írásához vagy regisztrálj