Orrba, szájba – Rovarrajzás a városokban

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018/28. (07. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A nyár a városokban is megtapasztalható hirtelen rovarrajzások ideje: többnyire ártalmatlan, ám néha kellemetlen, viszont teljesen természetes!

Ki ne találkozott volna – akár ezen a nyáron is – kisebb-nagyobb csoportokban vagy terjedelmesebb alakzatokban rajzó repülő rovarokkal. Aki óvatlanul beléjük sétál, átfut rajtuk, esetleg keresztülbiciklizik egy-egy ilyen rajon, az bizony orrába, szájába is kaphatja őket.

A laikusok leggyakrabban muslicákat emlegetnek az utcán, esetleg a lakásukban rajzó rovarok kapcsán, pedig ez nyilvánvaló tévedés. A muslicák inkább csak kisebb létszámban keringenek kedvenc táplálékuk, a konyhában elöl maradt és már (az ecetsavas fázisig jutó) erjedésnek indult táplálék körül. Az utcai rajzások felelőseit inkább közelebbi-távolabbi rokonaik között kell keresni.

A honi városokban leggyakrabban az árvaszúnyogok csapataival találkozhatunk, pláne, ha víz is – legalább egy folyó – van a közelben. Ezek a pár milliméteres rovarok valóban a szúnyogok rokonai: családjuk (Chironomidae) a kétszárnyúak (Diptera) rendjébe és a szúnyog­alkatúak (Nematocera) alrendjébe tartozik. Igen ám, de az árvaszúnyogok életciklusuk egyetlen fázisában sem szívják a vérünket, ellentétben a csípő szúnyogok kifejlett, nőstény példányaival. Azoknál jóval apróbbak is, és egy bizonyos életfázisukban (e tekintetben az emberhez hasonlóan) keresik is egymás társaságát – ekkor jön el ugyanis számukra a szaporodás ideje. Egy rendes árvaszúnyog élete javát serdületlen korban tölti el: számunkra úgyszólván láthatatlan lárva állapotában jóval tovább időzik a szabad vizekben, mint szárnyas hatlábúként. A kukacszerű lárvafázist elhagyva, kifejlett rovarként egészen más jellemzőket mutatnak, de a szintén nagy átváltozóművész pillangókkal szemben felnőttként sem szokták szépnek nevezni őket. Pedig két elülső lábuk jócskán megnyúlt, és állandó rángatózó mozgásban vannak, mintha reggelig sem ürült volna vérükből a még este bekapott tabletta. Apropó: vér! Ha már maguk nem is szívnak, egyes fajaik példányainak a miénkhez hasonló piros, hemoglobintartalmú vér folyik az ereiben, így ezek a szinte áttetsző testű rovarok maguk is ilyen színűek. Az aprólékos entomológusok meg szokták jegyezni, hogy jellemző rájuk a más fajoknál is megfigyelhető nemi dimorfizmus: míg a nőstények csápjai rövidek, fonalasak, addig a hímeké hosszabbak, sűrű, bozontos szőrűek.

Gondos anyukák

A magyarországi kétszárnyúak, azaz a légy- és szúnyogfélék között az árvaszúnyogok közül kerül ki a legtöbb faj, egyes becslések szerint akár 600–700 is. Méretük az egy-két milliméterestől a centis nagyságúig terjed – de a sokakat idegesítő árvaszúnyograjokba jórészt az apróbbakból jut. Amikor felvetődik, miért nem irtják ezeket is, az élővizekkel foglalkozó szakemberek joggal világítanak rá, hogy az árvaszúnyogok lárvái fontos táplálékok a halfajok számára is, ráadásul még ki is szűrik a foszfort a vízből.

Az árvaszúnyogok nem csupán rajzásukkal tudnak kellemetlenséget okozni, hanem rovarhoz méltó teljes átalakulásuk során is: a levetett bábbőrük ugyanis a szappanokhoz hasonló felületaktív (detergens) anyagot tartalmaz, ezért szokott jelentkezni a Balatonon a víz habzása. Ilyenkor az MTA Tihanyban található Balatoni Limnológiai Intézetének kutatói igyekeznek megnyugtatni a közvéleményt, hogy higiéniai szempontból veszélytelen és hamar eltűnő, lebomló anyag került a vízbe (azért a legtöbbünk ettől még undorodik a szürkén habzó vízbe merülni).

Az árvaszúnyog nőstények gondos anyukák: a víz felszínére vagy az abból kiálló tárgyakra, növényekre rakják petéiket, az ebből kikelt lárvák viszont már a vízben úszkálnak. Bábbőrüket elhagyva lépnek a felnőttkorba, amely számukra tragikusan rövidre szabott. Miután szaporodtak, máris befejezik az idegesítő társas rajzást, és gyakorlatilag azonnal, ráadásul csoportos formában el is hullnak: tömegsírjaik pedig az utca kövén, járműveinken, sokszor lakásunk bizonyos kitüntetett sarkaiban találhatók. A főváros környéki rajzásuk elsősorban a Duna közelében történik, de már egy nem túl heves, akár 20–30 kilométeres erősségű szél is továbbhajtja őket a vízparttól távolabbi kerületekbe. Sok más rovarhoz hasonlóan vonzódnak a fényhez, és nemcsak a lámpák, de a lakásainkba vetődve a számítógépek monitorjai és a tévéképernyők is megbabonázzák őket (utóbbiak talán azért is, mert az izzólámpákhoz képest a fényük gazdagabb a rövidebb hullámhosszú, így nagyobb frekvenciájú összetevőkben). Mivel e lidércfények sok jót nem tartogatnak számukra, vízpartra pedig aligha lelnek a nagyszobánkban, így többnyire dolguk végezetlenül végzik akár az otthonainkban is. A jegy- és bérletkiadó automaták, sőt a banki pénznyerők is hasonló fénycsapdának bizonyulnak.

A csapatok mérete és a rajzás intenzitása kiszámíthatatlanul változik egyik évről a másikra: vannak olyan esztendők, amikor szinte alig észleljük a jelenlétüket, máskor mindenki rájuk panaszkodik. Annyi biztos, hogy a populáció méretének ingadozása maga is teljesen természetes folyamat – a nagyobb méretű rajzás oka nem valamiféle bibliai átokban keresendő. Tudnunk kell azonban, hogy az árvaszúnyogok semmilyen módon sem ártalmasak számunkra: vérünket békén hagyják, és higiéniai tekintetben sem jelentenek kockázatot, még akkor sem, ha párat lenyelünk közülük (a félrenyelésük már kellemetlenebb tüneteket okozhat). Gondot legfeljebb a bomlásuk során okozhatnak, ha nem porszívózzuk fel, söpörjük el a tetemeket, a belőlük felszabaduló idegen fehérjék – akárcsak az életünket szintén megkeserítő poratkáké – allergiás tüneteket idézhetnek elő.

Nem az árvaszúnyog az egyetlen rovarféle, amely idegesítő, hatalmas rajokban lepi el (tipikusan a nyár első felében) Budapestet és kisebb-nagyobb vidéki városainkat. Az egyik leggyakoribb rajalkotó rovarok a szárnyas levéltetvek, amelyek a nevükkel ellentétben szintén ártalmatlan lények – már ami minket, embere­ket illet. Számos kerti kártevőként ismert levéltetűfélének, így a rózsafélék nedveit szívogató zöld levéltetűnek is van kifejlett példányként szárnyat növesztő változata.

Tabáni tumultus

Az árvaszúnyogokhoz hasonlóan a szárnyas levéltetvek sem a mi vérünkre szomjaznak, csupán kifejlett fajtársaik társaságát keresik, például a későbbi, kevéssé intim együttlét céljából. A rajzás esetükben is egy-két hét alatt zajlik le, és utána ők is elpusztulnak. Budapesten szinte bárhol előfordulnak, de leginkább a parkokat, fás ligeteket kedvelik (a cikkíró személyes élménye szerint sokszor volt tapasztalható a rajzásuk a Tabánban, illetve a Vár környékén).

Az árvaszúnyogokon és a szárnyas levéltetveken túl más rovarrajok is ellephetik a várost – e tekintetben most nem tárgyalnánk a különösen az áradások (a fővárosban a dunai árvizek) nyomán elszaporodó szúnyogokat, amelyek klasszikus értelemben, legalábbis a városokon belül, ritkán alkotnak rajokat. Annál nagyobb pánikot szokott kiváltani a méhrajok, illetve a lódarazsak csoportos megjelenése – ezek szúrása önmagában is kellemetlen, méh- és darázsméreg-allergiásokra végzetes is lehet, de egy tucatnyi lódarázs csípése nyomán az egészséges ember is a kórházban köthet ki.

Akadnak azonban olyan rovarok, amelyeknek rajzása nemhogy kellemetlen, de igazi – a nagyvárosokban is megcsodálható – látványosság. Igen, a kérészekről van szó! Magyarországon legalább 50 különböző fajuk él, melyeket a tudomány az ősszárnyúak (Palaeoptera) rendszertani csoportjába sorol. A legismertebb kétségtelenül a Tiszában felcseperedő, majd onnan, az imágó fázist elérve szárnyra kelő kérészek évről évre megfigyelhető rajzása, a tiszavirágzás. Az idén, nyilván a korai melegek miatt, szokatlanul hamar, már május végén elkezdődött a tiszavirágok rajzása – többnyire azonban június közepétől július közepéig aktuális az esemény, amire például a Hortobágyi Nemzeti Park évről évre külön túrákat is szervez. A hosszú magyarországi Tisza-szakasz miatt is a rajzás időben eltolódva, ráadásul több fázisban zajlik, úgyhogy akit vonzanak a látványos rovarrajok, akár heteken át is követheti e vízi rovarok csoportos, ám sajnos kérészéletű partiját, ami tipikusan napközben zajlik.

Dunavirágzás Budapesten, most

Dunavirágzás Budapesten, most

Fotó: Barotányi Zoltán

Kevéssé ismert, hogy a kérészek nem csupán a Tiszán, de a Dunában is élnek – igaz, a főváros környékén hosszú időn át tapasztalható rettenetes vízminőség sokáig gátat vetett szaporodásuknak, így az ismétlődő dunai rajzásoknak is. Néhány éve azonban újra szaporodnak és rajzanak a kérészek a fővárosi és az attól északra található Duna-szakaszon, ami az errefelé és a hazánktól északra és nyugatra található vízgyűjtő területeken megépült szennyvíztisztítók jótékony hatásának köszönhető. Az itt honos dunavirág (Ephoron virgo) méretét tekintve kisebb, mint nem is oly közeli rokona, a tiszavirág (Palingenia longicauda), amely Európa legnagyobb testű kérésze, de nagyobb csoportokba verődve már kevésbé érvényesül e méretbeli hátrány. Látványos rajzást produkálnak, főleg az oxigénben dús folyóvizek felszíne felett. Rajzási idejük augusztus közepétől szeptember elejéig tart – bízvást számíthatunk rá az idén is! Ráadásul a dunavirág (tiszai rokonával szemben) nem napközben rajzik, hanem alkonyat után, egészen késő estig. Remekül megfigyelhető ez több fővárosi helyszínen – például a Petőfi híd környékén. Még ennél is jobb megfigyelési pont a Tahitótfalu két felét (Tahit és Tótfalut) összekötő Tildy Zoltán híd. Igaz, a biológusok már a dunavirágzás újraindulásakor is figyelmeztettek arra, hogy a folyó menti mesterséges fényforrások milliónyi kérész értelmetlen pusztulását okozhatják (lásd keretes írásunkat!), és lámpáinak kérészt vonzó fénye miatt optikai és egyben ökológiai csapdaként működik maga a tahitótfalui híd is.

Halálos fények

Súlyos dilemma elé állítja az ökológus, rovarkutató szakembereket, hogy a folyó menti közlekedési műtárgyak szükséges kivilágítása és a védett kérészek életének megkímélése kibékíthetetlen ellentétnek tűnik. Legalábbis arra a rövid időre, amíg a nőstényeik lerakhatják a vízre a petéket. Kielégítő megoldás még nem adódott, ugyanakkor a kutatók saját, kézilámpás vizsgálataik nyomán már felvetettek néhány ötletet. Javasolták például fénysorompó kialakítását az optikailag veszélyes vízi objektumok, például a kivilágított hidak és a Dunán horgonyzó hajók előtt. Ez meggátolná a kérésznőstények további röptét, a feltorlódott kérésztömeg pedig végül nem száraz felületre, hanem a folyóvízbe hullana – az utódgeneráció kifejlődését biztosító kérészpetékkel együtt. Ilyen fénysorompókat már 2016-ban teszteltek a Rábán és az Ipolyon is. Nem ártana megfelelő polárszűrőkkel is felszerelni a fényforrásokat, így már nem is vonzanák annyira a kérészeket.

 

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018/28. (07. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    tiszapolgári
    2018. augusztus 09., csütörtök 16:44
    Egy csomó emberi tulajdonság van e rovarokban. Például őket is megbabonázza őket a tévé és a színes monitor, beszennyezik a Balatont, kedvelik a Tabánt, de főleg, hogy társas lények, mégis árvák.
  2. 2
    rworse
    2018. augusztus 10., péntek 06:54
    Erről jut eszembe, engem tegnap megcsípett egy darázs.
  3. 3
    tiszapolgári
    2018. augusztus 10., péntek 08:13
    Úgy kellett.
  4. 4
    rworse
    2018. augusztus 10., péntek 13:26
    A tiszapurgáli egy infantilis. Követelem, hogy vonja vissza a kárörvendést, és fejezze ki sajnálatát.

Komment írásához vagy regisztrálj

  • Tudomány

    Orrba, szájba – Rovarrajzás a városokban

    Vad, éjszakai bulizás közben kaptuk rajta a kérészeket Budapesten - árulkodó videó és leleplező írás a dunavirágzásról!

    Szerző
    Barotányi Zoltán
    Posztolva
    2018/28. (07. 12.)
    Kommentek
    4
    Orrba, szájba – Rovarrajzás a városokban
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma