Izrael nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 13., 08:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A magyarok hátul végeztek.

63. alkalommal rendezték meg a dalversenyt, amelynek idén Lisszabon adott otthont (mivel tavaly portugál előadó volt a győztes). A 25 éves izraeli Netta Barzilai Toy című számával végeredményben 529 pontot kapott, produkciója meglehetősen kilógott a többnyire unalmas mezőnyből.

A második Ciprus lett, a harmadik helyen pedig Ausztria végzett. A magyar színekben induló AWS metál banda pedig 21. lett 93 ponttal (a 26 induló közül).

A tegnap késő esti döntő érdekessége, hogy a brit versenyzőt fellépése közben megzavarták, egy férfi ugyanis feljutott a színpadra, és megpróbálta kikapni Surie kezéből a mikrofont; ennek ellenére az énekesnő, nem blokkolt le, be tudta fejezni a dalt. A szervezők felajánlották neki, hogy megismételheti az előadását,a brit induló azonban nem élt ezzel a lehetőséggel.

Mivel idén Izrael nyert, jövőre ők rendezik meg a 64. Eurovíziós Dalfesztivált, biztos nagy az öröm.

Netta - Toy - Israel - LIVE - Grand Final - Eurovision 2018

Netta represented Israel at the Grand Final of the 2018 Eurovision Song Contest with the song Toy. Read more about Netta here: https://spott.tv/topic/netta/PARTY_ROLE%7C8436d491-a12a-4de3-add0-2a55498b947b

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 13., 08:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 12
    rworse
    2018. május 14., hétfő 23:25
    Nem. A lumen az én vagyok.
  2. 11
    tiszapolgári
    2018. május 14., hétfő 20:08
    Ja, az más. Azt hittem, Lumet.
  3. 10
    rworse
    2018. május 14., hétfő 19:24
    Sidney Pollack.
  4. 9
    tiszapolgári
    2018. május 14., hétfő 18:08
    Sidney Poitier sikálhatja a kezeit napestig, az bizony fekete marad, mint a forró éjszaka.

    Ami Bécset illeti: hajrá, Petya, tanítsd meg a labancokat kesztyűbe mutálni!
  5. 8
    rworse
    2018. május 14., hétfő 17:43
    "és ebben már tényleg semmilyen áthallás nincs."

    Közben Bécsben érlelődik a tiszapolgáriellenes forradalom. Kurz bekérette Szójártót a tiszapolgári-incidens miatt. Sidney mossa kezeit.
  6. 7
    Kovacs
    2018. május 14., hétfő 16:45
    tiszapolgári megfutamodott mint egy "öregi nyull".
  7. 6
    tiszapolgári
    2018. május 14., hétfő 16:19
    Helyreigazítás

    Örülök, hogy Ausztrália harmadik lett az euró vízilós fesztiválon, és ebben már tényleg semmilyen áthallás nincs.
  8. 5
    Kovacs
    2018. május 14., hétfő 15:04
    tiszapolgárit nem lehet igazítani. Helyre meg pláne. Ha Jeruzsálemet akarja tiszapolgári Nyíregyházára költöztetni plusszolva euroviziósan, mint mondjak, nagyon jó ötlet. Végre nyugodtan "campingelhetnék" a Gázai Övezetben. Is.
  9. 4
    rworse
    2018. május 13., 22:59
    A tiszapolgárit felszólítom helyreigazításra. Hogy a nagykövetség után Nyíregyházát is Jeruzsálembe akarja áthelyezni, az már tényleg több a soknál. Tirpákia nem lesz Netanjahu-gyarmat!
  10. 3
    tiszapolgári
    2018. május 13., 20:10
    Sajnos nem láttam a döntőt, de szerintem a magyar lány volt a legjobb, és a győztesnek kihozott izraeli heavy metal együttes volt a legrosszabb.
    Örülök, hogy jövőre Nyíregyháza rendezi a döntőt, jó lenne élőben megnézni.

Komment írásához vagy regisztrálj