Január, február, itt a nyár!

Belenyugodott már a megváltoztathatatlanba? A nyár már nem tér vissza

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018. szept. 24., 14:51
kommentek
4
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A hétfői viharos hidegfront visszavonhatatlanná teszi az ősz győzelmét. E héten is csak néhány napra enyhülhet meg a hűvösre fordult idő.

Reméljük, immár mindenki belenyugodott a megváltoztathatatlanba: véglegesen ősz lett, a továbbiakban hiába várjuk holmi kései és amúgy is hamiskás nyár visszatérését. Most már csak az a kérdés, hogy az előttünk álló napokban, hetekben mely arcát mutatja ez a maga nemében szintén szeszélyes évszak: didergős vagy inkább kellemes, kirándulásra csábító időben lesz-e többször részünk.

Nos, a most hétfőn viharos erejű széllel és átmenetileg mindenhol csapadékkal beköszönő viharciklon az ősz kellemetlenebb oldalát hozza el nekünk. A hétfőn napközben még erős légmozgás ugyan később némileg mérséklődik, de még kedden is élénken fúj majd, ami újabb utánpótlást biztosít a hirtelen támadt, inkább október végére, novemberre jellemző hűvös időnek: az eredmény pedig: hűvös nappalok, plusz igen hideg éjszakák, összességében a sokévi átlagnál alacsonyabb hőmérsékletek – nem kizárt, hogy északon többfelé az első talaj menti fagyok is beköszöntenek (először pont szerdára virradó éjszaka, amikor a szél is elcsitul).

false

 

Hét közepére amúgy egy igen markáns anticiklon épül ki felettünk, a rendkívül magas légnyomás által biztosított leszálló légáramlás minden csapadékformát meggátol majd – reggelente viszont ismét képződhet köd. Azért eme anticiklon áramlási rendszerében csütörtöktől már határozottan melegebb levegő áramlik fölénk, pénteken az ország jelentős részén már 20 fok fölé emelkednek a hőmérsékletek (igaz, nem sokkal) – ha tetszik, ezt már hívhatjuk vénasszonyok nyarának is.

A kérészéletű melegedésnek azonban a prognózisok szerint valószínűleg egy újabb, szélerősödéssel és még bizonytalan, de inkább csak csekély mennyiségű, csapadékkal (esőkkel, záporokkal) kísért hidegfront vet véget, aminek hatására szombaton valószínűleg ismét hűvösebb lesz, ami nem is annyira szeptember végét, mint október második felét idézi. Vasárnap, szeptember utolsó napján ehhez képest egy árnyalattal ugyan melegszik a levegő, de még ekkor sem fogunk izzadni, habár a gyakoribb napsütés és a száraz idő megint csak kedvez a természetjárásnak. Ráadásul mind szebb a látvány is: bár fajonként eltérő mértékben és ütemben, de lassan azért színesedni kezdenek a fák levelei.

Két hidegfront között kicsit melegszik

Hétfő: A nap első felében még sokfelé (északon és nyugaton kora délelőttig, délen és keleten egészen kora délutánig) csapadékos (zömmel esős) és egész nap erősen szeles idő lesz. Napközben 14, 18 fokos maximumokkal kell beérnünk (csupán keleten mérhetünk 17-18 fokot). A délután derekára többnyire mindenhol eláll az eső, ezután a szél felszaggatja a felhőzetet. A már reggel is erős, viharosa szél északnyugati irányból fúj majd, sokfelé még mindig viharos erővel – majd kora estére mérséklődik az ereje. Éjszakára is marad a még kissé élénk északnyugati szél, csapadék már sehol sem várható. Kora reggelre a szeles időben még „csak” 4, 9 fokig hűlünk.

Kedd: Továbbra is erősen-élénken fúj majd az északnyugati szél, napközben a felhőátvonulásokból legfeljebb futó záporok alakulnak ki, de a felhők között a nap is kisüthet. Délután zömmel 12, 16 fokos maximumokat mérhetünk. Éjszakára gyengül a szél, csapadék nem várható. A derült időben erősebb is lesz a kisugárzás, hajnalban mindössze 1, 6 fokot mérhetünk – bizony, északon helyenként előfordulhat talaj menti fagy, ahogy jellemző lehet a ködképződés is.

false

 

Szerda: Zömmel gyengén felhős időben délután 14, 16 fokig melegszünk. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás is (északnyugaton, illetve északon élénkülhet meg a déli, illetve nyugati szél). Éjszaka sem lesz sok felhő felettünk, legfeljebb mérsékelt délnyugati szél fog fújni, így hajnalra 3, 8 fokig hűlünk (utána az Alpokalján már enyhén melegszik). Néhol már köd is képződhet.

Csütörtök: Zömmel napos időre számíthatunk, most már 17, 19 fokos maximumokkal – ezúttal talán északnyugaton lesz a legmelegebb (itt esetleg a 20 fokot is elérheti a felmelegedés). Keleten-északkeleten mérsékelt délnyugati szél fog fújni, máshol gyenge marad a légmozgás is. Éjszaka sem fog esni, a többnyire gyengén fújó déli szél is legfeljebb az Észak-Dunántúlon támad fel, másnap hajnalig 5, 12 fokig csökken a hőmérséklet - Sopron környékén lesz a legenyhébb a reggel.

Péntek: Napos időben egészen 19, 22 fokig melegszünk. Többnyire gyenge marad a légmozgás – északon fújhat mérséklet nyugati szél. Éjszaka főleg északon és keleten megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem nagyon várható. Közben éjfél után előbb a Dunántúlon már feltámad az északnyugati-északi szél is, ami hajnalban szinte már országszerte élénken fújhat. Másnap reggelig 8, 13 fokig csökken a hőmérséklet.

false

 

Szombat: A Dunától keletre (délelőtt még a főváros környékén is) zömmel erősen felhős, itt többfelé esős, záporos, a Dunántúlon szakadozottabban felhős időben napközben többnyire már csak 13, 17 fokig melegszünk. A délután derekáig még a középső országrészben és keleten eshet még, azután ott is eláll. Közben igen élénk, sokfelé erős, sőt viharos északkeleti-északi szél fog fújni (ami leghamarabb a Duna-Tisza-közén fog enyhülni), ami tovább csökkenti az amúgy sem combos hőérzetet. Éjszaka, egészen éjfélig keleten-délkeleten még eshet. Hajnalra, a Dunától keletre még mérsékelt északkeleti szélben többnyire 0, 7 fokig csökken a hőmérséklet (de a nyugati és az északi határ mentén helyenként reggel akár is fagyhat is).

Vasárnap: Változóan felhős, többnyire azért már napos időben a még igen hűvös délelőtt után délutánra 14, 18 fokig melegszünk – délkeleten lesz a melegebb. A délelőtt még főleg keleten mérsékelten fújó északkeleti-keleti szél délutánra irányt vált és délkeletről fúj majd (egyedül északnyugaton élénkülhet meg). Éjszakára 4, 11 fokig is lehűl a levegő - ezen belül keleten kevésbé. Csapadék sehol sem várható, és mérsékelt marad a délkeleti irányú égmozgás is.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018. szept. 24., 14:51
kommentek
4
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 4
    rworse
    2018. szeptember 25., kedd 21:28
    3
    tiszapolgári
    Mondtam már, hogy szólj előre, ha napokra eltűnsz.
  2. 3
    tiszapolgári
    2018. szeptember 25., kedd 20:54
    Olyan nyarak, mint régen voltak, már soha nem lesznek.
    No de, jókedv és buzgalom, szüretelők vidám énekétől hangos a magyar vidék.
  3. 2
    Mist
    2018. szeptember 25., kedd 11:18
    Hát ennek a cikknek a címe nem túl jól sikerült!
    Itt a világvége?
    Most ősz van, jön a tél, a tavasz és ismét a nyár.
    Ezt még az óvodások is tudják!
  4. 1
    rworse
    2018. szeptember 24., hétfő 16:23
    Télen nagyon hideg van!
    Nyáron nagyon hideg van!
    Ősszel is hideg van!
    Tavasszal is hideg van!

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Barotányi Zoltán

"Dimitrij Lénáról mesél..."

Barotányi Zoltán
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk