Bergman 100

Az a tengerparti sakkparti - Stig Björkman filmkritikus, filmkészítő, Bergman-szakértő

szerző
Köves Gábor
publikálva
2018/29. (07. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jól ismerte Bergmant, készített róla portréfilmet, van közös interjúkötetük, de még a kulisszák mögött forgatott felvételeiből is összeállított egy önálló dokumentumfilmet. A nagy filmrendező születésének 100. évfordulója alkalmából beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Nemrég, amikor a svédek kiestek a foci vb-ről, a svéd állam a Twitter-csatornáján azt üzente, hogy sebaj, Bergman-filmekkel fogjuk felvidítani magunkat. Az önironikus üzenethez egy fotót is mellékeltek A hetedik pecsétből: az ikonikus képen a Halál sakkozik a lovaggal, akit Max von Sydow alakít. Ilyen komor kép él a svédekben Bergmanról?

Stig Björkman: Többé-kevésbé. Persze, embere válogatja. A fiatalokat például meglehetősen hidegen hagyja a bergmani örökség, persze most, a 100. évforduló kapcsán elég nagy a felhajtás Bergman-ügyben. És ha valamivel, A hetedik pecséttel és különösen ezzel a jelenettel, a Halál és a lovag tengerparti sakkpartijával könnyű azonosítani őt. A hetedik pecsét nem tartozik a kedvenc filmjeim közé, de a hatása kétségbevonhatatlan; nem véletlenül került fel a svéd 200 koronásra.
A bankjegyen ott a forgatás egyik jelenete. Én a Personát sokkal többre tartom, szerintem ez Bergman egyik legkísérletezőbb, legszebb filmje, de a Németországban készített Jelenetek a bábuk életéből vagy a korai Fűrészpor és ragyogás is a kedvenceim közé tartozik.

false

MN: Melyek lennének azok a Bergman-filmek, amelyekhez az idő nem volt ennyire kegyes?

SB: Elég sok filmet csinált fiatalon, ezek, hogy úgy mondjam, nem túl érdekfeszítőek. Közéjük tartozik az Ilyesmi itt nem fordulhat elő többé című darab, ezt Bergman maga is utálta, le is tiltotta, nem engedte vetíteni. Ma már meg lehet tekinteni, néhány hete a bolognai fesztiválon vetítették is. Szakszerűen elkészített film, azt sem mondhatnám, hogy olyan nagyon elment volna felette az idő, de nagy műnek semmiképpen sem nevezhetjük, különösen a későbbi, valóban nagy művek fényében.

MN: A 14 évvel későbbi Valamennyi asszony sem tartozik az ismert művek közé, érdekessége viszont, hogy egyfajta Fellini-paródiaként szokták emlegetni. Valóban annak szánta Bergman?

SB: Igen, mondhatjuk Fellini-paródiának is. Egy nem túl jól sikerült, nagyon is stilizált bohózat, a nagy művészről szól, akit temérdek nő vesz körül, a feleségétől kezdve a szeretőjén át a titkárnőjéig. Ez volt Bergman első színes filmje. Hát, nem mondhatnám, hogy túlságosan izgalmasra sikerült volna az első kísérletezése a színekkel. A kor nagy rendezői, Bergman, Fellini, Antonioni sokáig idegenkedtek a színes filmtől, hosszú ideig kivártak, csak a hatvanas évek közepén adták be a derekukat. Antonioni első színes filmje a Vörös sivatag volt ’64-ben, Fellinié a Júlia és a szellemek ’65-ben. A Valamennyi asszony szintén ’64-es film. Egy könnyednek szánt komédia, de a végeredmény túlontúl színpadias lett, ennél azért Bergman csinált sokkal jobb vígjátékot is, például a Szerelmi leckét. A Várakozó asszonyokban is megcsillan Bergman humora, különösen abban a jelenetben, amiben egy házaspár egy liftben reked.

MN: Bergmant ki parodizálta a legjobban?

SB: A hetedik pecsétnek, a lovaggal sakkozó halálnak számos paródiája született, az egyik legismertebb a Szerelem és halál – Woody Allen egyebek mellett Bergmant is parodizálja ebben a filmjében. Woody mindig is nagy csodálója volt Ingmarnak (Björkman Woody Allennel készült interjúkötete magyarul is olvasható – a szerk.), az úgynevezett komoly korszakára nagyon is hatott Bergman és Ingmarnak sem volt közömbös Allen munkássága. Emlékszem, egy beszélgetésünk során milyen meleg szavakkal illette a Bűnök és vétkeket. Ez volt a kedvence Woodytól.

false

MN: Miután a Tükör által homályosant 1961-ben bemutatták, a Svéd Filmintézet Chaplinről elnevezett magazinja, amelynek ön is munkatársa volt, egy anti-Bergman számmal igyekezett lehűteni a Bergman iránti tömeges lelkesedést. Miért érezték ennek szükségét?

SB: Jó hecc volt, már csak azért is, mert a legélesebb Bergman-bírálatot maga Bergman írta a lapba – álnéven. Híres francia filmkritikusnak adta ki magát, a felesége fodrászának a nevén írta alá a cikket. Nagyon nekiment Bergmannak, akit jócskán túlértékelt rendezőnek nevezett. Amikor megjelent ez a szám, számos más lapban megdicsértek minket, hogy végre vannak, akik nem esnek hanyatt Bergman művészetétől. Külön kiemelték az élesszemű, szigorú francia kritikust, hogy milyen érdekes meglátásai vannak. Csak később hoztuk nyilvánosságra, hogy ki volt valójában az elkövető.

MN: Bergmannak rengeteg csodálója volt, de a svéd adóhatóság nem tartozott közéjük. ’76-ban rendőröket küldtek rá.

SB: A rendőrök a színházból vitték be kihallgatni, épp próba volt, amikor megérkeztek. Olyannyira megalázó volt ez, hogy Ingmar ezek után Németországba költözött, ott is maradt vagy 7-8 évig.

MN: Végül az derült ki, hogy Bergman ártatlan és a hatóság melléfogott?

SB: Igen, így tűnik. Nehéz kiigazodni az adóügyeken. Ha volt is valami, az sem volt komoly. De Ingmart mélyen megrázta az eset. Olyannyira fájt ez neki, hogy Németországig ment. Aztán 7-8 évre rá hazatért.

MN: A Fanny és Alexander volt Bergman anyagilag legsikeresebb filmje?

SB: Igen, azt hiszem. Hány Oscart is nyert? Ha jól emlékszem, négyet. Ez a legnépszerűbb filmje. Nagy-nagy szeretet övezi. Színpadi műként is tovább él, mint sok Bergman-film. Már vagy hat éve műsoron van az egyik nagy stockholmi színházban; nem állandóan játsszák, de idén karácsonykor megint előveszik. A Fanny és Alexander, a Persona, a Jelenetek egy házasságból mind színpadra került szerte a világon, és még vagy tucatnyi Bergman-filmből készült színdarab.

false

MN: Színházi rendezőként milyennek látta?

SB: Nagyon jó rendező volt színházban is. Remekült bánt a színészekkel. Jó emlékeim vannak a Téli rege rendezéséről, nagyon szerettem a Stuart Máriáját Schillertől, az egyik kedvenc színésznőjével, Pernilla Augusttal a főszerepben. De, ami igazán kimagaslik a színházi rendezései közül, az Misima Jukio darabja, a Madame de Sade (Sade márkiné). Szerintem ez az egyik legszebb színházi rendezése. Amikor már Fårö szigetén élt, sokszor kérdezgették, hogy nem hiányzik-e a filmkészítés vagy a színház, amire a sztenderd válasza az volt, hogy az egyedüli, ami hiányzik neki, az a színészei közelsége. Ezt ismételgette mindig. Kilenc gyereke volt, ők néha kifakadtak: miért mindig a színészeidet hiányolod, nem lehetne, hogy néha minket is hiányolj fåröi magányodban?

Stig Björkman

Stig Björkman

 

MN: Nem csak a filmjeit, magát Bergmant is közelről ismerte. A humor mennyire volt az erőssége?

SB: Valóban ismertem egy kicsit, egyebek közt egy portréfilmet és két interjúkötetet is készítettem róla (a másodikat Olivier Assayas-szal – a szerk.). Az évek során sokszor találkoztunk vagy telefonon beszélgettünk. Amikor épp nem dolgozott, szombatonként és vasárnaponként délután egy és három között fel lehetett hívni, a barátai és munkatársai ilyenkor hívták. Többnyire jó humorú, derűs beszélgetéseket folytattunk, persze előfordult, hogy nagyon röviden intézte el a kérdéseimet. Kíváncsi természet volt, mindent tudni akart mindenkiről, különösen miután Fårö szigetére költözött. Amikor telefonon beszéltünk, állandóan a stockholmiak után kérdezősködött, hogy épp ki mit csinál.

Bacsadi Zsófia írását a Bergman-életműről itt olvashatják.

szerző
Köves Gábor
publikálva
2018/29. (07. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    rworse
    2018. augusztus 12., 11:18
    Kíváncsi lettem volna arra is, Björkman mit mond, mond-e valamit a Bergman-regényekről.
  2. 1
    tiszapolgári
    2018. augusztus 11., szombat 18:40
    https://www.thelocal.se/userdata/images/article/se/40448.jpg

Komment írásához vagy regisztrálj