Komoly eredményeket értek el az ELTE kutatói az Alzheimer- és a Parkinson-kór gyógyíthatóságáért végzett kutatásaik során

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 19., 11:06
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az idegsejtek közötti kommunikáció a megértés kulcsa.

Az ELTE Neuroimmunológiai Kutatócsoportjának megfigyeléseiről ír az ng.hu, amelyek segíthetnek az Alzheimer- és Parkinson-kórban szenvedő betegek terápiájában.

Új kutatási eredményeiket az amerikai Tudományos Akadémia hivatalos kiadványában, a multidiszciplináris PNAS folyóiratban publikálták a magyar kutatók, az ELTE TTK Biológiai Intézet NAP Neuroimmunológiai Kutatócsoportja a Nemzeti Agykutatási Program támogatásával, illetve együttműködésben az ELTE FIEK neurodegeneratív betegségeket kutató csoportjával és más hazai kutatókkal.

Az úgynevezett C1q nevű fehérjét vizsgálták, amelynek az immunrendszerben is kulcsfontosságú szerepe van, és kiemelten fontos az idegsejtek közötti kommunikációs csatornaként funkcionáló szinapszisok eltávolításában.

A kutatás azért is jelentős, mert bizonyos szinapszisok kontrollált eltávolítása elengedhetetlen a normális agyfejlődéshez, a tanulási mechanizmusokhoz. Az említett fehérje jelöli ki ugyanis, hogy mely szinapszisokat „kell” eltávolítani. Ha ez a folyamat kórossá válik, akkor neurodegeneratív betegségeket okoz: ez történik az Alzheimer-kór esetében.

A kutatók azt keresték, hogy milyen hiba köti C1q-t az eltávolítandó szinapszishoz. Ennek kimutatásához izolált, C1q-jellel ellátott, illetve jelöletlen szinaptikus preparátumok fehérjekészletét hasonlították össze.

A molekuláris különbségek elemzésekor arra jöttek rá, hogy  hogy a C1q-jelölés hátterében az úgynevezett programozott sejthalálszerű folyamatok állnak, amelyek lokálisak, az idegsejt többi részére nem terjednek ki.

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy ha ezeket a lokális, szinaptikus, sejthalálszerű folyamatokat, illetve a C1q kötődését gátolnák, akkor lehetségessé válhatna a szinapszisok megtartása olyan neurodegeneratív betegségekben, mint az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór. Ez új célpont lehet a terápia számára.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 19., 11:06
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

  • Tudomány

    Kutyaszerű robotok, Kutya Agy- és Szövetbank: Kubinyi Enikő etológus kapta „A nőkért és a tudományért” díjat

    Csapó Edit kémikust pedig aranytartalmú vegyületek orvosi használatban elért eredményeiért díjazták.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. szept. 25., 12:50
    Kommentek
    0
    Kutyaszerű robotok, Kutya Agy- és Szövetbank: Kubinyi Enikő etológus kapta „A nőkért és a tudományért” díjat
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Terraformálási elképzelések a Marson

    Saját képünkre

    Egyhamar aligha tudjuk lakhatóvá tenni a Marsot – állítják a legfrissebb elemzések.

    Szerző
    Barotányi Zoltán
    Posztolva
    2018/32. (08. 09.)
    Kommentek
    4
    Saját képünkre
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    MDMA és ketamin a pszichoterápiában

    Partidrogok a rendelőben

    Készen állunk-e rá, hogy ecstasyval üljünk be pszichoterápiára, vagy ketaminnal tartsuk vissza magunkat az öngyilkosságtól?

    Szerző
    Kránicz Dorottya
    Posztolva
    2018/36. (09. 06.)
    Kommentek
    0
    Partidrogok a rendelőben
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Kitörésre készülhet egy újabb vulkán Izlandon

    A Katla mostani aktivitása figyelmeztető jel lehet.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. szept. 21., 20:10
    Kommentek
    0
    Kitörésre készülhet egy újabb vulkán Izlandon
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Tudta, hogy még azelőtt is „beszélgethet” a babájával, hogy megtanulna beszélni?

    Kommunikáció a babákkal az első szavak előtt.

    Szerző
    Markó Anita
    Posztolva
    2018. szept. 20., 07:41
    Kommentek
    0
    Tudta, hogy még azelőtt is „beszélgethet” a babájával, hogy megtanulna beszélni?
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Elon Musk pályaképe

    Az ember, aki rakéta volt

    Nehezen elviselhető zseni, az emberiség megmentője, érzéketlen idióta – a SpaceX és a Tesla atyjára mondták már mindegyiket, nem is teljesen alaptalanul.

    Szerző
    Szedlák Ádám
    Posztolva
    2018/34. (08. 23.)
    Kommentek
    0
    Az ember, aki rakéta volt
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Mi öli a méheket Magyarországon?

    Kongó kaptárak

    Nyárra lett igazán téma az utóbbi hónapok tömeges méhpusztulása. Felelős még nincs, de a méhek továbbra sincsenek biztonságban.

    Szerző
    Barotányi Zoltán
    Posztolva
    2018/33. (08. 16.)
    Kommentek
    3
    Kongó kaptárak
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Már látja úti célját az OSIRIS-Rex űrszonda

    Fotókat is küldött a Bennu aszteroidáról, amelynek a felszínét 2020-ban fogja elérni.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 26., 19:08
    Kommentek
    0
    Már látja úti célját az OSIRIS-Rex űrszonda
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma