Interjú

„Ma is jól teljesítene a Twitteren”

Victor Sebestyen történész Leninről
szerző
B. Simon Krisztián
publikálva
2017/45. (11. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A száz évvel ezelőtti szovjet forradalom vezéralakjáról az idén Angliában megjelent, nagy sikerű életrajz Lenint gátlástalan hazudozónak, ösztönös taktikai zseninek és a történelmi véletlenek haszonélvezőjének ábrázol­ja. A mű (Lenin, a diktátor. Intim portré) magyar gyökerű szerzőjét főhősének személyiségéről, az őt körülvevő nőkről és sikerének titkáról faggattuk.

Magyar Narancs: Mi az, ami Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin személyiségében annyira megnyerte az embereket?

Victor Sebestyen: Kiváló szónok volt és jó vezető, aki rendkívül praktikusan tudott gondolkodni, így kézzelfogható megoldásokat kínált azoknak, akik vele együtt a hatalom megszerzésére törekedtek. Nagyon komplexen írt, de amikor beszélt, képes volt ezen túllépni, és közérthetően fogalmazva egyszerű megoldásokat kínált a legbonyolultabb problémákra is. Felteszem, ma is jól teljesítene a Twitteren. Az is az előnyére vált, hogy szemérmetlenül tudott hazudni, ha kellett, akár 180 fokos fordulatot is vett, miközben az emberek továbbra is azt hitték, hogy fanatikus ideológus. Egy pontig az is volt, de ha az érdekei azt kívánták, akkor könnyen túllépett az ideológián. Nem csak az elméletről beszélt, kiismerte magát a valós körülmények között. De hozzá kell tennem, egyáltalán nem volt sok követője – sokszor kisebbségben volt a mozgalmon belül.

MN: Hogyan tudott egyszerre pragmatikus lenni és azt a látszatot kelteni, hogy hű a marxizmushoz?

VS: Nem volt hű a marxizmushoz – vagyis csak egy pontig. A Szovjetunióban sokakat a Gulagra küldtek azért, mert eltértek a marxista doktrínától – holott maga Lenin tért el tőle a leginkább. A forradalom nem történhetett volna meg a félig-meddig feudális, földművelésre épülő oroszországi gazdasági rendszerben – Marx szerint a forradalom előfeltétele az iparosodás és a burzsoá demokrácia. Lenin meg azt gondolta, hogy ez nonszensz, lehet csinálni forradalmat most is. Meglátta a lehetőséget a hatalom megragadására, és élt vele. Ehhez pedig megváltoztatta az elméletet. Sok klasszikus marxista a környezetében azt állította, hogy ezt nem teheti, ez nem marxizmus, de Lenin kitartott amellett, hogy az a marxizmus, amit ő annak nevez.

MN: Lenin sokszor kisebbségben volt, de ez soha nem tartotta vissza attól, hogy úgy tegyen, mintha a tömegek mögötte állnának. Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárton (RSZDRP) belül a saját, amúgy kisebbségben lévő csoportját bolsevikeknek, azaz többségieknek nevezte el, míg az ellenfeleire a mensevikek, azaz a kisebbségiek nevet ragasztotta.

VS: Az RSZDRP második kongresszusán történt szakadás is jó példája annak, hogyan tudta becsomagolni a saját üzeneteit. Hiába volt kisebbségben (Lenin egy kicsi, hivatásos aktivistákból álló pártot képzelt el, sok párton kívüli támogatóval, míg a mensevikek jobbnak tartották volna, ha nagyobb számú párttagban gondolkodnak – a szerk.), arról győzködte az embe­reket, hogy ő képviseli a többséget. És elhitték neki. De képzeljük csak el, mennyire ostobák lehettek a másik oldalon azok, akik elfogadták, hogy számbeli fölényük ellenére is kisebbségnek nevezzék őket.

MN: Mégis miért fogadták el a nevüket a mensevikek?

VS: Mert álmodozók voltak. Nem volt meg bennük az a politikai ösztön, ami Leninben. Julij Martov és társai abban lelték az örömüket, ha egy kávéházban elméleti kérdésekről vitatkozhattak. Lenin komolyan vette a forradalmat, a többiek csak játszadoztak a kommunista gondolattal.

MN: Mégsem az utcán agitált, nem terjesztett tiltott irodalmat – annál inkább másokat biztatott teljesen észszerűtlen kockázatvállalásra, jobbára az emigrációból…

VS: A kezét valóban nem szerette bepiszkítani, sőt, sokan egyenesen gyávának tartották. De ami biztosan elmondható: nem a barikádokról szerette irányítani a mozgalmat, hanem inkább a könyvtárból vagy valamilyen bizottsági ülésen adta ki a parancsait.

MN: A könyvében sokat ír arról, hogy milyen nehéz személyiség volt. Hogyan lehetséges, hogy az ijesztő hangulatingadozásai és dühkitörései nem idegenítették el tőle a harcostársait?

VS: Megesett, hogy elfordultak tőle az emberek, és talán nem is maradtak volna sokan mellette, ha a felesége nem kezeli ezt a helyzetet. Olyankor, amikor már képtelen volt megfékezni a dühét, és lehetetlenné vált vele a tisztességes beszéd, Nagyezsda Krupszkaja elvitte a hegyekbe kirándulni. Ott aztán lecsillapodott. Valószínűleg soha a hatalom közelébe se jutott volna, ha a felesége, a szeretője és a lánytestvérei nem viselik gondját. A nők rendkívül fontos szerepet játszottak az életében. Még a negyvenes éveiben is az anyjától kapott pénzből tartotta el magát.

MN: Már a kezdetektől körbevették Lenint a besúgók. A legjobb példa talán közeli bizalmasa, Roman Malinovszkij, aki 1912-ben a negyedik állami dumában a bolsevikok képviselője volt, a cári titkosrendőrségtől, azaz az Ohranától kapott rendszeres fizetéskiegészítést.

VS: Kémekkel volt tele az összes többi párt is, például az eszerek (azaz a szociálforradalmárok, akik a narodnyik hagyományoknak megfelelően a parasztságot tekintették forradalmi osztálynak – a szerk.). De tény, hogy Leninnek nem a legerősebb oldala volt a kémek, árulók és beépített emberek felismerése. Annak ellenére, hogy nagyon gyanakvó volt, képes volt néha a legfurább emberekben megbízni, ilyen volt Malinovszkij is.

MN: A titkosszolgálatok még az emigráció éveiben is a sarkában voltak, behálózták a pártját, a társadalom, de még az aktivisták többsége sem állt mellette. Az életrajzban plasztikusan ír arról is, hogy mennyire amatőr módon szervezkedtek a forradalmárok. A levelezéshez használt titkos kódjaikat könnyűszerrel fel lehetett törni, amikor pedig 1917. október 25-én (a Gergely-naptár szerint november 7-én) a Péter-Pál-erődből lőni akarták az átmeneti kormány székhelyéül szolgáló Téli Palotát, nem volt, aki el tudta volna sütni az ágyúkat. Miért jártak mindezek ellenére sikerrel?

VS: Fontos szerepet játszott Lenin akarat­ereje. Annyira bízott önmagában, annyira hitt benne, hogy vezetésre termett, hogy bármiféle politikával sikerre vitte volna az ügyét. Végül a körülmények számára szerencsés együttállásának köszönhető, hogy a dolgok úgy alakultak, ahogy. Ha nincs a társadalmon belül ellenállást és tüntetéseket kiváltó I. világháború, akkor nincs forradalom sem. De II. Miklós cár is mindent megtett a saját hatalma alá­ásása érdekében. (A szükséges reformok helyett az autoriter hatalomgyakorlásra helyezte a hangsúlyt, eleve vesztes háborúba kezdett Japánnal, hadserege az 1905-ös véres vasárnapon békés tüntetők százait ölte meg, 1915-ben pedig saját kezébe vette az orosz csapatok vezetését, s ezzel a neve végképp egybeforrt a háborús kudarccal – a szerk.) Az egyik első bolsevik vicc szerint a Vörös Zászló Érdemrendet elsőként II. Miklós cárnak kellett volna adományozni, annyit tett a szocializmus megvalósulásáért. És az igazán fontos hónapokban, a cári rendszert megbuktató 1917-es februári forradalom után Lenin sikerrel fogadtatta el a forradalmárokkal álláspontját, és készítette elő a hatalom fegyveres átvételét.

MN: Hogyan lehet az, hogy a kor nacionalista, sokszor antiszemita légkörében, ő – II. Miklós cárral vagy Sztálinnal ellentétben – mentes tudott maradni a soviniszta nézetektől?

VS: Lenin szinte élete végéig hitt abban, hogy a forradalom nem lehet tartós, ha nem követik Európa-szerte újabb forradalmak. Ráadásul élete jelentős részét külföldön élte le, így nem hitt a hazafiságban, hanem új politikát és új emberképet kívánt megvalósítani, ami mellett a nacionalizmusnak nem is volt értelme. Ha valamiben hitt, az az osztályharc volt.

MN: Miután hatalomra került, sok mindent átvett a cári rendszerből – például a kiterjedt titkosrendőrséget vagy a szibériai száműzések gyakorlatát…

VS: Az új szovjet rendszer sok tekintetben tükörképe volt az előzőnek. Főleg az elnyomó mechanizmusok tekintetében van kontinuitás – bár hozzá kell tennem, ezek Lenin alatt könyörtelenebbekké váltak, mint amilyenek II. Miklós alatt voltak. Részben azért, mert korábban sok bolsevik is megtapasztalta a börtönt vagy a száműzetést – Lenin is megjárta Szibériát, anélkül, hogy különösen megsínylette volna az ott töltött időt, Lev Trockij pedig még meg is tudott szökni. Nem mondom, hogy nyaralás volt számukra Szibéria, de a forradalom megszervezésétől például nem tartotta vissza őket. A bolsevikok biztosra akartak menni, hogy az ellenségeiknek semmi ilyesmire ne legyen módjuk.

MN: A gyilkosságok és a terror alkalmazása mennyire volt fontos Lenin számára?

VS: Tudta, hogy szükség lesz gyilkosságokra és megfélemlítésre a hatalom megtartása érdekében, és ebből soha nem is csinált titkot. Pár órával a hatalomátvétel után, amíg Lenin ledőlt aludni, Lev Kamenyev, a központi végrehajtó bizottság elnöke eltörölte a fronton harcoló katonákra kiszabható halálbüntetést. Lenin, amikor felébredt, valóságos dührohamot kapott. „Ez őrültség. Hogyan lehet kivégzés nélkül forradalmat csinálni?” – mondta Kamenyevnek. A lenini politikának az erőszak központi része volt, s ezt később Sztálin még kegyetlenebb és még gyilkosabb formában alkalmazta; de a sztálini terror minden szörnyűsége sem tudja feledtetni, hogy Lenin hozta létre a rettegett politikai rendőrséget, a Csekát (Összoroszországi Különleges Bizottság) és a Gulagot, és ő hozta azokat a törvényeket, amelyek a későbbiekben milliókat juttattak börtönbe.

MN: Ekkor is hitt még abban, hogy eszményekért cselekszik, vagy már csak a hatalom megtartása számított?

VS: Ez a kettő szinte elválaszthatatlan egymástól. Abban hitt, hogy ő az az ember, aki megváltoztathatja a világot, ezt viszont csak akkor teheti meg, ha hatalmon van.

MN: Az emigráció éveiben az Iszkrát és a Pravdát is ő szerkesztette. Miért szánt erre is időt?

VS: Tudta, ha övé a párt legfőbb sajtóorgánuma, akkor azon keresztül a pártot is irányítani tudja. Az effajta pártokban, mozgalmakban azóta is az első számú szabály, hogy nincs helye eltérő véleményeknek. Lenint a legkevésbé sem érdekelték az olyan burzsoá-demokratikus értékek, mint a szólásszabadság, és nem érdekelte a többi ember véleménye sem. A Rabocsij Puty (A munkásság útja) c. pártlapban egy hónappal a forradalom előtt még elítélte a cenzúrát, és sajtószabadságot ígért, de ezek üres szavak voltak. Ellenvélemény csakis zárt ajtók mögött, a párt valamely ülésén hangozhatott el – a nyilvánosság felé már egységes álláspontot kellett vinni. Lenin utolsó éveiben persze már ez a fajta „demokratikus centralizmus” sem nagyon létezett, Sztálin alatt pedig végképp csak centralizmus volt, és nulla demokrácia.

MN: Azt írja, hogy Lenint a post truth éra, az „igazság utáni” korszak előfutárának is tekinthetjük – ezt a nézetet valószínűleg osztja az alt-right is, hiszen maga Steve Bannon is leninistának vallotta magát.

VS: A pusztítás, az intézmények szétzilálása azért, hogy a régi rendszer romjain valami újat hozzunk létre – ez ízig-vérig leninista elképzelés. Azt nem gondolom, hogy Donald Trump szívesen használná magára a „leninista” jelzőt, sőt nem is feltétlenül értené, hogy mit jelent – de a lenini politika tartalmával nagy valószínűséggel egyetértene. Az a fajta populizmus, amely szemérmetlenül hazudik, amely számára nem számít, ki, mit mondott, mert csak a győzelem a fontos, amely új és új ellenségképeket kreál, hogy a né­pet mindenképpen meg lehessen védeni, semmiképpen sem új. Lenin modern jelenség volt, a politikája megállta a helyét egy diktatúrában, de egy demokráciában is működne.

MN: A végakaratában csak az állt, hogy sem Sztálint, sem Trockijt nem kívánja örökösének. Miért nem tudott utódot kinevezni?

VS: Számos vezető gondolja azt, hogy nincs ember, aki olyan jó lehet, mint amilyen ő volt. Ez nem ritka jelenség. Lenin igazi gyengesége nem is az volt, hogy konkrét személyt nem akart megnevezni, hanem az, hogy nem hozott létre olyan rendszert, ami szabályozta volna a hatalom átadását.

MN: És ez volt Sztálin szerencséje. Hiszen neki soha nem sikerült volna a személyisége vagy retorikája erejével maga mellé állítani az embereket, ahogy az elődje tette.

VS: Ez így van. Sztálin inkább hatékony taktikus volt, aki tudta, hogyan őrizze meg és használja ki a hatalmat. Jól értette, hogyan működik a hatalom.

MN: Mely történelmi szereplőkhöz lehetne Lenint hasonlítani?

VS: A szememben a marxizmus szekuláris vallás. Hasonló impulzusokra és hiedelmekre épül, mint a valódi vallások, hiszen nemcsak a társadalmi struktúrák meg a politikai autonómia érdeklik, hanem a szegénység, az egyenlőtlenségek és a kapitalista gazdaság felszámolásával az új, tökéletes embert akarja létrehozni. Csakhogy az emberek mindig ellenállnak, amikor tökéletesíteni akarják őket. Ezért kényszeríteni kell őket vagy megfélemlíteni, hogy engedjenek a tökéletesítési szándékoknak. Ráadásul azzal, hogy valaki a műveivel rávilágít az emberi létezés addigi formájának a hibájára, a lénye bizonyos spiritualitást is nyer. Ezért Lenint sok tekintetben vallási vezetőnek tekintem, akinek azért sem számított, hogy hányan haltak meg miatta, mert úgy gondolta, hogy a tevékenységével lelkeket ment meg.

MN: Az ellene elkövetett sikertelen merényletkísérlet után Grigorij Zinovjev egyenesen Jézushoz hasonlította, és azt is mondta, „Isten kegyéből lett vezető”.

VS: Én nem hasonlítanám Jézushoz… Ez a merénylet volt a Lenin-kultusz kezdete. (Az eszerekkel szimpatizáló Fanni Kaplan 1918 augusztusában háromszor rálőtt Leninre, akit a forradalom árulójának tekintett – a szerk.) A lapok ódákat kezdtek zengeni a hősiességéről, és ekkor született meg az a már-már vallásosságra hajazó tisztelet is, ami a későbbiekben a többi kommunista vezetőnek is kijárt.

MN: Számos Lenin-életrajz született az öné előtt, és a Szovjetunió összeomlása óta a kutatás is valamivel egyszerűbbé vált. Maradt-e még olyan aspektusa az életének, amit nem sikerült teljesen feltárni?

VS: Most már elég sokat tudunk arról, hogy milyen ember volt, és hogy mekkora szerepe volt a Gulag-rendszer létrehozásában. Azt is tudjuk, hogy százezrek halálát rendelte el. De egyik életrajzírója sem állíthatja azt, ő írta le az utolsó szót Leninről: bizonyos részletek még most sem teljesen világosak. Sokan próbálnak még mindig bizonyítékot találni arra, hogy ő rendelte el a cári család meggyilkolását – nagyon valószínű, hogy ő volt az, de senki nem talált még rá megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot. A külföld felé azt a látszatot akarta kelteni, mintha alsóbb szinten rendelték volna el a cár meggyilkolását, méghozzá az ő tudta nélkül. Ráadásul először azt állította, hogy csak a cár halt meg, a család többi tagja épségben van. Később a bolsevikok azt állították, hogy a cári család tagjai a polgárháborúnak estek áldozatul. Addig hazudtak róla, ameddig csak tudtak, de lassan kiderült az igazság.

MN: Lenin tudatosan dolgozott rajta, hogy mit gondoljon róla az utókor?

VS: A kultusza jórészt a halála után kapott lábra, Sztálin és az akkori politikai bizottság (a kommunista párt központi bizottságának végrehajtó szerve – a szerk.) szándékai szerint. Lenint persze érdekelte az üzeneteinek sorsa, de ezek nem a személyéről, hanem az ideáiról szóltak. A portrék, szobrok vagy a mauzóleum ötlete nagyon távol állt tőle. A felesége és a család is irtózott ettől. Ezzel szemben Sztálin maga is támogatta a személyi kultuszt, a Lenin-imádat pedig azért volt neki fontos, hogy meg tudja alapozni a saját hatalmát, hogy elmondhassa, ő az, aki a nagy tanító örökébe lép. Sztálin a II. világháborúig forszírozta a Lenin-kultuszt, utána inkább a nemzeti üzenetekre koncentrált. Sztálin utódai viszont visszahozták Lenint, hiszen azt kellett sulykolni, hogy a Szovjetuniót és a rendszert csak Sztálin gyilkos indulatai vitték félre, az alapító pedig igenis géniusz volt. Hruscsovtól kezdve a szovjet vezetők nem Sztálin, hanem Lenin örökébe léptek. Még Gorbacsov idejében is Lenin volt a nemzeti mítosz alapja.

MN: Putyin viszont nyilvánosan szidta Lenint, és inkább Sztálint avatná hőssé, aki megnyerte a dicsőséges honvédő háborút és ezzel naggyá tette Oroszországot, illetve a Szovjetuniót.

VS: Lenin szelleme még mindig jelen van, számos szobrát találni Oroszországban, de a Szovjetunió emléke és Lenin internacionalizmusa egyre aggályosabb Putyin számára. A forradalom 100. évfordulóját sem nagyon ünnepelték – talán azért sem, mert Putyin nem akarja azt hirdetni, hogy a népet korrupt, autoriter vezetőjétől a forradalom szabadíthatja meg.

MN: A könyv utószavában említi, hogy sokan, akik Oroszországban segítették a kutatásban, azt kérték, ne nevezze meg őket. Ennek is a téma elutasítottsága az oka?

VS: Inkább az, hogy a jó hírnevüket csorbítja, ha kiderül, hogy egy nyugati történésznek segítettek. Sok nyugati történészt be sem engednek ma már Oroszországba – elég csak Antony Beevor hadtörténészt említenem. Oroszország nem a legszabadabb ország manapság, a jelenlegi helyzet nagyjából a Szovjet­unió utolsó éveit idézi.

Névjegy

Victor Sebestyen újságíró, történész. Budapesten született 1956-ban, szülei még gyermekkorában disszidáltak az Egyesült Királyságba. A rendszerváltás idején számos kelet-európai országból tudósított, a Szovjetunió felbomlásáról és a délszláv háborúról szóló írásait a többi közt a London Evening Standard, a The New York Times, a Daily Mail és a Newsweek közölte. Első könyve, a 2006-ban megjelent Twelve Days az 1956-os forradalmat, míg második könyve (Revolution 1989) a Szovjetunió felbomlását tárgyalja.

szerző
B. Simon Krisztián
publikálva
2017/45. (11. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 3
    tiszapolgári
    2018. január 01., hétfő 08:52
    „Nagyon komplexen írt”

    Fontos különbség Orbán Viktor és a szovjet vezetők, Lenin, Sztálin, Brezsnyev között, hogy Orbánnak egyelőre nincs irodalmi munkássága, néha még az is megfordul a fejemben, hogy nem tud írni.

    - - - - -

    „szemérmetlenül tudott hazudni, ha kellett, akár 180 fokos fordulatot is vett”

    Talán ez lehet a kulcsa, hogy miért nem ír, az írás megmarad, a szó és az interneten terjedő idézetcsokor elszáll.

  2. 2
    Juliusz
    2018. január 01., hétfő 06:46
    "Az a fajta populizmus, amely szemérmetlenül hazudik, amely számára nem számít, ki, mit mondott, mert csak a győzelem a fontos, amely új és új ellenségképeket kreál, hogy a né­pet mindenképpen meg lehessen védeni, semmiképpen sem új." De jó, hogy ilyennel csak a brit tudós könyvében találkozhatunk!
  3. 1
    rworse
    2017. december 31., 14:27
    Az interjú alapján ez afféle középfajú könyv lehet a tudomány és a szórakoztatás között, leegyszerűsítő történelemszemlélettel.

Komment írásához vagy regisztrálj

  • Tudomány

    Terraformálási elképzelések a Marson

    Saját képünkre

    Egyhamar aligha tudjuk lakhatóvá tenni a Marsot – állítják a legfrissebb elemzések.

    Szerző
    Barotányi Zoltán
    Posztolva
    2018/32. (08. 09.)
    Kommentek
    3
    Saját képünkre
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    MDMA és ketamin a pszichoterápiában

    Partidrogok a rendelőben

    Készen állunk-e rá, hogy ecstasyval üljünk be pszichoterápiára, vagy ketaminnal tartsuk vissza magunkat az öngyilkosságtól?

    Szerző
    Kránicz Dorottya
    Posztolva
    2018/36. (09. 06.)
    Kommentek
    0
    Partidrogok a rendelőben
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Kitörésre készülhet egy újabb vulkán Izlandon

    A Katla mostani aktivitása figyelmeztető jel lehet.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. szept. 21., 20:10
    Kommentek
    0
    Kitörésre készülhet egy újabb vulkán Izlandon
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Tudta, hogy még azelőtt is „beszélgethet” a babájával, hogy megtanulna beszélni?

    Kommunikáció a babákkal az első szavak előtt.

    Szerző
    Markó Anita
    Posztolva
    2018. szept. 20., 07:41
    Kommentek
    0
    Tudta, hogy még azelőtt is „beszélgethet” a babájával, hogy megtanulna beszélni?
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Elon Musk pályaképe

    Az ember, aki rakéta volt

    Nehezen elviselhető zseni, az emberiség megmentője, érzéketlen idióta – a SpaceX és a Tesla atyjára mondták már mindegyiket, nem is teljesen alaptalanul.

    Szerző
    Szedlák Ádám
    Posztolva
    2018/34. (08. 23.)
    Kommentek
    0
    Az ember, aki rakéta volt
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Mi öli a méheket Magyarországon?

    Kongó kaptárak

    Nyárra lett igazán téma az utóbbi hónapok tömeges méhpusztulása. Felelős még nincs, de a méhek továbbra sincsenek biztonságban.

    Szerző
    Barotányi Zoltán
    Posztolva
    2018/33. (08. 16.)
    Kommentek
    3
    Kongó kaptárak
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Már látja úti célját az OSIRIS-Rex űrszonda

    Fotókat is küldött a Bennu aszteroidáról, amelynek a felszínét 2020-ban fogja elérni.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 26., 19:08
    Kommentek
    0
    Már látja úti célját az OSIRIS-Rex űrszonda
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Hőhullám az északi féltekén

    Tüzesebben süt le

    A világ leggazdagabb régióinak lakói saját izzadó bőrükön tapasztalhatják meg: mintha nem lenne minden rendben a globális klímával.

    Szerző
    Barotányi Zoltán
    Posztolva
    2018/31. (08. 02.)
    Kommentek
    0
    Tüzesebben süt le
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma
  • Tudomány

    Még soha nem volt ilyen meleg a nyár Belgiumban

    Legalábbis mióta időjárási feljegyzések készülnek.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2018. aug. 24., 18:08
    Kommentek
    1
    Még soha nem volt ilyen meleg a nyár Belgiumban
    Facebook megosztások száma
    Twitter megosztások száma